A Wyant Architecture pontosan ebbe a városkába álmodta meg a kisváros ugyancsak történelmileg és építészetileg érdekes épületei közé ezt XVIII. századi kő parasztházat és a hozzátartozó melléképületeket, mint a pajták és a vendégház és a felújítást.
Az eredetileg is meglévő kisebb alapterületű házban széles deszkapadló, rusztikus kandallók és barátságos kis szobák voltak, melyek bár tetszettek a tulajdonosoknak, hiányzott belőlük a modern terek kényelme, a mindennapi élet támogatása és a közvetlen kapcsolódás a környezethez. A ház felújítása során irodák és gyerekszobák kerültek kialakításra úgy, hogy az eredeti épülethez egy újabb kétszintes részt toldottak.
A tervező irodának testhezálló volt a feladat, mert már korábbi munkáik során is sokat használták a köveket, kőburkolatokat, illetve a nappali főhelyisége is, egy általuk többször alkalmazott, teret tágító, kétszintes megoldással jött létre. Természetesen nehézségeik is akadtak a tervezés során, hiszen a beépíthető terület a környező épületek helyének adottsága miatt eléggé korlátozott volt.
Igazodva a házhoz vezető úthoz az északi oldalról a délire került át a bejárat, így a meglévő, és az új ház olyan lakóházzá vált, amely a terasszal együtt élő része lett a környezetnek. Az átalakítás során figyeltek a történelmi hitelességre, a környezeti adottságokra és az egyedi szempontokra egyaránt. Az újonnan épített ház anyaga, akárcsak a régi épületé kő, amelyeket a környező mezőkről ástak ki. A felhasznált elemek többsége is természetes alapanyag, de nagyon fontosak voltak a hatalmas üvegfelületek is, melyek a természettel való kapcsolatot és a természetes fényt biztosították.
A nyugati homlokzaton egy érdekes megoldással, lebukó réztető és falazat került megépítésre, olyan, ami emlékeztet egy hagyományos pennsylvaniai pajtára. Ebbe a rézburkolatba süllyesztették bele az erkélyt, ami rögtön a hatalmasra tervezett teraszra és a birtokra néz. A színek többnyire természetes faszínt vagy azt idéző barna árnyalatok és a zöld árnyalatai.A tervezői munkát a tiszta, egyszerű tervezési megoldások, összehangolt terek és helyszínek jellemzik és teszik hangulatossá.
Szoboszlai Krisztina