A lakásban egymáshoz képest eltolt három szint mindegyikén egy-egy terasz helyezkedik el. A munkálatok a megszokott módon indultak. Először a koncepció, majd a kiviteli tervek, végül pedig az egyedi bútorok vázlatai készültek el. Az elején nem ment minden simán. A nehézségek már a bontásnál kezdődtek, hiszen a pincétől a padlásig minden felújításra várt. A legnagyobb élmény számunkra az volt, hogy szabadon használhattuk képzelőerőnket, hiszen egy teljesen új lakást kellett építenünk. Megjegyezzük, ez sokszor nehezebb feladat, mert behatároltak az ingatlan lehetőségei, viszont egy ilyen alapos felújításnál a tulajdonos szinte minden kívánsága megvalósítható, megépíthető.
A bontási munkálatok után megkezdtük a helyiségek kialakítását. A bejárati szinten alakult ki a konyha és az étkező, itt kapott helyet a vendég gardrób- és a mosdó, valamint a mosókonyha is. Felfelé indulva pár lépcsőfokkal elérhető a nappali és a hozzá tartozó terasz. A következő szintre került a privát háló, a dolgozó és a fürdő. Végül a legfelső szinten található a legnagyobb terasz, ahová a szaunát, valamint a nyitott étkezőt álmodtunk meg.
Az egész lakásban a sötétebb, férfias színek és lakberendezési kiegészítők dominálnak. Elvált férfiemberről van szó, aki biztos volt abban, hogy sokáig ez lesz az otthona. Az előző lakását nem profi belsőépítész alakította át, így nem volt olyan bútor, ami a szívéhez nőtt volna. Csupán egy-egy kiegészítő, rengeteg könyv és festmény érkezett az új lakásba.
Az alaptónusokat a lakásban használt dió faanyag, sötétbarnás árnyalata adja meg, melyet egy-egy eredeti art deco bútorral egészítettünk ki. A fogantyúk, lámpatestek, kiegészítők rozsdamentes és krómozott anyagokból készültek. A konyhában megjelenik a travertin mészkő burkolat, mely egy különleges csillogó hatást kölcsönöz a diófából készült konyhabútornak. Kiemeli és visszatükrözi annak mézes-aranyos árnyalatát. Erre a hatásra erősít rá az alsó és a felső konyhaszekrény közé elhelyezett homokszínűre festett edzett üveg is.
A nappaliban egyedileg tervezett és készített látványos kandallót építettünk be, mely a téli estéken ontja majd a meleget. A szemközti oldalon a padlótól a mennyezetig tartó könyvespolc található. A felsőbb szintek felé haladva az oldalfalakra mészkőburkolat került, amihez kiválóan passzol a pontmegfogásos üvegkorlátok finomsága és egyszerűsége. A hálóban is folytatódó pasztell színek dominanciáját az ágyhátfal vajszínű bőr tagolása emel ki. A radiátorokat fémlamellás takaróval rejtettük el.
A legfelsőbb szinten az „élmény teraszon” egy hatalmas pergola védi a ház tulajdonosát az erős napfénytől. Kell is, hiszen minden reggel kávét szürcsölve itt kezdődik el a nap.
Szöveg: FORM+ART (Képes-Harjay Zsolt és Bognár Tibor) - Fotók: Székely Péter
Elérhetőségek: