Mindig is érdekelt a fotózás és a képek alakítgatása, kidolgozása és miután 18 évesen kaptam egy tükörreflexes gépet, teljesen magával ragadott ez a világ. Egy grafikus OKJ képzés és a MOME elvégzése után a filmszakmában kötöttem ki, ahol azóta is jobbnál jobb filmeket és néha reklámokat gyártunk több tehetséges munkatárssal.

Emellett jött egy vágy, hogy egyéni alkotóként is szeretnék valamit csinálni, amihez a nevemet és az arcomat adhatom, így beruháztam végre egy komolyabb eszköztárba és elkezdtem mellékállásban termékeket és portrékat fotózni, viszont nem sokkal utána szembesültem azzal, hogy a hazai enteriőr- és épületfotózás felhozatal - néhány nagyon ügyes fotós kivételével - eléggé kiábrándító.  Úgy érzem, hogy a szakmai és művészeti tapasztalatommal tudok jobbat csinálni!

Varga Olivér fotós - Nappali

Neki is álltam szorgosan tanulni és gyakorolni, kitanulni a módszereket, mivel hiába ért valaki egy bizonyos típusú fotózáshoz, egy másik korántsem biztos, hogy menne. (Gondoljunk csak bele, a nagyobb éttermek konyhájában is külön szakács van a desszertre, mint a levesekre és bár cserélhetnek, biztos nem fognak olyan jót alkotni, mint az arra szakosodott társuk.) Mivel 10+ év használható szakmai tapasztalat van mögöttem, nem telt sok időbe, míg olyan képsorokat tudtam átadni a megrendelőimnek, amiktől el voltak varázsolva.

Varga Olivér fotós - Nappali kép
- Tervező: Csarnai Csilla lakberendező - 

A munkám során egy különleges, úgynevezett flambient (angol flash + ambient szóösszetétel, ami a vakus és a környezeti fények ötvözését fedi) technikát használok, ami idehaza nem igazán elterjedt, mert egyfelől eszköz- és időigényes, másfelől komoly utómunka tudás is kell, hogy megfelelő végeredményt lehessen belőle kihozni. Ennek az az oka, hogy egy elkészült kép valójában van, hogy 4-6 különálló képből áll össze, de nem ritka az ennél több, akár 10-20 képből összerakott darab sem, így tudni kell a fotózás alatt, hogy milyen képeknek kell készülnie és hogyan, mert egyben csak később, az utómunka során lehet látni a végeredményt, akkor meg már nem lehet újrafotózni.

A technika alapötlete egyszerű. Csinálok egy alapképet a térben levő természetes fényekkel, ami az ablakokon beszűrődik, illetve amit a lámpák adnak. Ezzel azonban az a baj, hogy rengeteg rajta a színszennyezettség, amit a különböző színhőmérsékletű izzók és a külvilág színeinek a vegyülése eredményez, továbbá a sötét részekben eltűnnek a részletek és még sorolhatnám azokat az okokat, amitől nem lesz szép a végeredmény.

Varga Olivér fotós - Étkező kép
- Tervező: Nádor Zsuzsa lakberendező - 

Emiatt készítek több kiegészítő képet, amiknél egy vakuval gondosan megválasztott pontokból és szögekből világítom be a teret, ezáltal sokkal egységesebb fényt kap a tér és mivel a vaku színhőmérséklete megegyezik a külvilággal és sokkal világosabb, mint a beltéri izzóké, ezért ezzel előhozom a tér természetes színeit, így mentesül a kép az izzók narancssárga, illetve a külvilág kék-zöld foltjaitól és a színek is sokkal élénkebbnek és szebbnek hatnak. Ezzel, a kalibrált eszközökkel meg színkártya használatával érem el azt a képi világot, ami a munkámat jellemzik és amit rendszeresen kiemelnek az ügyfelek, hogy milyen elképesztő, szint olyan, mint egy látványterv.

Külföldi fórumokon gyakran felmerül vitaként, hogy "de hát ez nem természetes és nem ezt látjuk a valóságban". Ezzel vitatkoznék, ugyanis az emberi szem sokkal fejlettebb, mint bármelyik kamera és tudtunkon kívül pontosan kezeli a fehéregyensúlyt és a különböző színszennyezettség semlegesítést, ráadásul sokkal nagyobb tartományban látunk, mint a legfejlettebb érzékelők, ezért úgy gondolom, hogy aki a sima (és a HDR) fotókat gondolja természetesnek és valósághűnek, az csak nem tanult még meg vakut használni és nem ért a színekhez.

Varga Olivér fotós - Pince étterem kép

Külföldi forrásokból tanulva és nemzetközi fórumokat rendszeresen olvasó és azokban résztvevő fotósként az a meglátásom, hogy idehaza még nem igazán honosodott meg az igényes enteriőr- és épületfotózás széleskörű használata, mivel még nem ébredtek rá az emberek, hogy mennyit számít egy jó képsor a céljaik eléréséhez. Amerikában és Nyugat-Európában egyre többen kezdenek sokkal komolyabb figyelmet szentelni és összegeket fektetni a fotózásba, legyen az eladás, Airbnb vagy portfólió darab, mert megtapasztalták, hogy milyen hamar megtérül a befektetésük.

Varga Olivér fotós - Enteriőr fotó

Varga Olivér fotós - Konyha enteriőr fotó

Ugyanez a helyzet a home staginggel is, ami szintén egy fiatal szakma. Aki ismeri az tudja, hogy mennyit dob egy ingatlan értékén és eladhatóságán, ha megfelelő módon van berendezve, bemutatva. Nagyon sokszor alkumentesen és a vártnál gyorsabban lehet a berendezett és szépen befotózott ingatlanokat eladni. Sajnos nehéz a képek hatékonyságát kilóban mérni, hogy mennyit számít, de véleményem szerint sokat mond az, hogy a világ vezető szállodái akár fényképenként(!) 1.500.000 Ft-nyi összeget is fizetnek, mert tudják, hogy ezen áll vagy bukik az üzletük. Lakberendezőknek is sok múlik a megfelelő képsoron, hiszen ez alapján kaphatják meg vagy bukhatják el a következő nagy megrendelést.

A kép minden. Főleg a mai internetes világban, ha nem tud valaki felmutatni egy ütős képet, ami megállítja a leendő ügyfelet/vevőt, akkor azon egy pillanat alatt továbbgörgetnek és megállnak azon, aki komolyan vette a munkája bemutatását. Manapság, mikor egyre kiélezettebb a versengés, kiemelten fontos az, hogy egy vállalkozó kitűnjön a tömegből.

Varga Olivér fotós - Hálószoba enteriőr fotó- Tervező: Szabadkai Anna lakberendező - 

Az utóbbi évben beszéltem néhány tehetséges szakmabeli társammal és ugyanaz volt a panasz mindenkinél, hogy egyre több a hozzá nem értő, magukat fotósnak nevező emberek, akik fillérekért elvállalnak fotózásokat, meg is kapják a fizetségüket, az ügyfél pedig kap egy középszerű vagy rosszabb minőségű képsort, amit majdnem maga is meg tudott volna csinálni mobiltelefonnal, utána pedig ott áll, rossz képekkel és pénz híján új fotózás nélkül, amivel helyre hozná az elsőt.

De Olivér! Hiszen Te is csak egy éve fotózol enteriőröket! - hallom a felkiáltást. A felvetés jogos, viszont a munkám mögött komoly fotózási és utómunka tudás van, amit pénzért nem, csupán idővel lehet csak megszerezni. Ezen felül az a “titkom”, hogy megrendelőtől és munkától függetlenül mindig a legnagyobb odafigyeléssel és pontossággal kezelem a képeket, időt és energiát nem kímélve, így mindig megbízható és magas minőségű munkát adok ki a kezeim közül.

Varga Olivér enteriőr fotós

Varga Olivér enteriőr fotós

Weboldal és a munkáim: www.vargaoliver.com

E-mail: oliver@vargaoliver.com