Az egészen új megközelítésű, teljesen otthonos, a sivár kollégiumi szobák hangulatát feledtető lakás átalakítását és lakberendezési munkáit a HGHome kapta. Halász Gabriella tervei alapján újultak meg a terek és szépültek meg az egykor szebb napokat látott lakószobák. 

Gabriella így mesél a tervekről és a diákok számára készülő lakások koncepciójáról: 

"Az eredetileg 2,5 hálószoba egy nappali, konyha plusz egy wc-s fürdőkádas fürdőszoba beosztású lakásból a megbízó kérését teljesítve egy 4 hálószobás 2 fürdőszobás lakást kellett kialakítani. A wc melletti szükségtelennek bizonyuló kamra egyik része a félszobához került, így sikerült egy további, tágasabb, kuckósabb szobát kialakítani. A kamra másik részét a wc-hez csatoltuk, ebben a beugróban jött létre a zuhanyzó. A konyha és az étkező szekció bekerült a nappaliba, így a korábbi konyha helyén hoztunk létre még egy szobát. 

A nappali-konyha-étkező zóna egyfajta közösségi térként került hasznosításra, csakúgy, mint a lakás előtere, ahol egy kis kávézós beszélgetőrészt alakítottam ki. A klasszikus stílusú padlóburkolat a múltra jellemző és a ház stílusához a leginkább illeszkedő kollekcióból került ki. A konyha tökéletes akár napi főzéshez is, a modern pados étkező pedig a fiatalok kedvenc helye lesz. 

A tulajdonos kérése az volt, hogy fiatalos, modern, de visszafogott színekkel dolgozó designt hozzak létre. Itt a halvány és natúr színek kaptak hangsúlyt, ami végigvonul minden helyiségen. A nyugalmat és tisztaságot árasztó helyiségek mind azt a célt szolgálják, hogy a stílusos élettéren túl az elvonulós csendes tanulási lehetőség kapjon főszerepet. 

Mivel diákok fogják birtokba venni a lakást, ezért szempont volt, hogy minden szobában legyen egy kényelmes ágy, ruhák befogadására alkalmas tágas szekrény és megfelelő méretű íróasztal kényelmes görgős székkel. Fontos volt az is, hogy a világítás minden szobában megfelelő legyen, hiszen az esti tanulási időszakban és a vizsgaidőszakokban is ez elengedhetetlen. A szobákban mindenhol a legkorszerűbb internetelérés került kiépítésre és az átlagosnál nagyobb számú konnektor került a falakra." 

Fotók: Tamási Viktória

HGHome - Halász Gabriella lakberendező

www.hghome.hu

Telefon: +36 20 466 8203

Halász Gabriella lakberendező - HGhome