A három kívánságból az egyik az volt, hogy szeretne a 11. kerületi lakásába, ami 7 emeletes társasház 2. emeletén van egy igazi boros pincét. Ami megfelelő körülményeket biztosít a bor gyűjteményének páratartalom, hőmérséklet és igényes tárolás szempontjéból. Az egyszeri belsőépítész elővette minden képzelőerejét, felkutatta az összes, nem csak a mesében létező szakember kapcsolatát és kitalálta, majd megvalósította az álmot. A borospince a régi konyhából nyíló kis kamrából alakult ki, a régi konyhából pedig hálószoba lett. A második kívánság egy, hogy óriási és mindent tudó konyha legyen a felújított lakásban.
Ez a kívánság is teljesült, hiszen a tervező nem ismeri a nem lehet fogalmát. A harmadik pedig az volt, hogy legyen sokkal nagyobb a fürdőszoba, de úgy hogy nem növelhetjük meg az alapterületét. A lehetetlent nem ismerő tervező ismét bevetette a legtitkosabb segítőinek egyikét-másikát poszter, üveg, tükör és fények tekintetében és tágas fürdőszobát varázsolt az aprócska helyiségben. A kívánságok teljesültek, a konyha tulajdonosa elégedett az új lakásával, a tervező elégedett, mert mindenki elégedett. És a végére mindenki boldog lett – a megbízó kívánsága teljesült, a belsőépítész ismét büszke lehet.
Fotók: Szűcs Alexandra
Zsoltai Tünde - Lakberendező
Weboldal: www.zsoltaitunde.hu
Telefon: +36-30-382-8441