Célunk a lehető legtöbb ismeret átadása, és olyan lakberendezők képzése, akik munkájukkal elismerést vívnak ki nemcsak megbízóik, hanem a szakma képviselői között is. A megfelelő művészetelméleti ismeretek elsajátítása érdekében kiállításokat tekintünk meg hozzáértő, szakmai vezetéssel. Fontosnak tartjuk a tervek grafikai megjelenítését. Emellett készítünk kollázsokat, montázsokat is. Érdeklődés esetén belekóstolunk a számítógépes tervezés rejtelmeibe. Előfordulhat, hogy a lakberendezéssel önálló vállalkozás keretein belül foglalkozhatunk. Ezért bizonyos alapismeretekre ezen a téren is szükségünk van. Marketing, kommunikáció, jogi alapismeretek.

Különös hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra. Ennek érdekében elmegyünk építkezésekre, hogy a kivitelezés egyes fázisaival ott ismerkedjünk meg. Iparosok műhelyét sem hagyjuk ki, mely lehetőséget nyújt a szakmai fogások mellett az anyagismeret kézzelfoghatóvá tételére is. Országos és helyi szintű szakmai kiállításokon, termékbemutatókon veszünk részt. Terveket nemcsak kitalált családmodell alapján készítünk, hanem valóságos, éles helyzetekben is. Kipróbálhatjuk magunkat beruházók, kereskedők képviselete során.

Kis létszámú csoportunk lehetővé teszi a személyes foglalkozások hatékonyságát. Elfoglaltabb, távolabb lakó hallgatóink számára biztosítjuk a távoktatás áldásos előnyeit. Egyes anyagokat letölthetővé teszünk. Házi feladatokat internet segítségével is kiadunk, értékelünk. Célunk a lehető legtöbb ismeret átadása, mely ebbe a rövid időbe belefér. Kialakítani azt az érdeklődő, befogadó szemléletet, melyre munkánk során mindvégig szükség lesz. Elindítani azon az úton, mely egy gyönyörű szakmába vezet be.

A következő témakörök szerepelnek tantervünkben:

- Művészettörténet, művészetelméleti alapozás
- Szabadkézi rajz, ábrázolási gyakorlat
- Számítógép használat
- Vállalkozási ismeretek
- Lakberendezési tanácsadás
- Lakberendezési tervezés
- Kreatív szakmai tervezés, feng shui
- Beruházók képviseletéhez szükséges ismeretek
- Kommunikáció

A képzés időtartama: 3 félév, összesen 510 óra

A hallgatóknak mostantól hét modult kell teljesíteniük, amiket modulzáró vizsgák követnek. Ezek megléte esetén lehet az OKJ-s záróvizsgát letenni. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy a máshol már megszerzett modulvizsgákkal oktatási folyamatunkba bekapcsolódjanak. Az órákat heti egy alkalommal tartjuk: szombaton 8.00-18.20 óra között, vagy két alkalommal: szerda délután és szombat délelőtt (megbeszélés kérdése lesz).

A tanfolyam díja: 110.000,-/félév + záróvizsga díja

Fizetendő: jelentkezéskor 50.000,- a szerződés megkötésekor: 60.000,-
A továbbiakban minden félév megkezdésekor egy összegben. A tanfolyam díjáról elszámolható számlát adunk. Az összeg tartalmazza az oktatási segédanyagokat, és az évközi modulzáró vizsgák díját is.

A tanfolyam rendezője: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Központja

Kezdés: 2010. szeptember, A pontos időpontról mindenkit e-mailben tájékoztatunk.

Jelentkezését akkor tudjuk véglegesnek tekinteni, ha a Jelentkezési lapot augusztus 15-ig kitöltve visszaküldte, az 50.000,- Ft-ot átutalta.

Érdeklődés és jelentkezés :
Markó Viktória: Telefon: 30/390-4675
viki@markoviktoria.hu

www.markoviktoria.hu