Képzelhetjük mennyire hatékony eszköz a lakberendezőknek és mennyire szuper élmény az ügyfélnek. Nos, ez ezentúl már nem csak egy álom, ugyanis a budapesti vrDesigner csapatnak köszönhetően, ez mostantól minden lakberendezőnek elérhetővé válhat. Az Interior Design Academy szerencsésnek érzi magát, hogy együttműködhet a vrDesignerrel és tanulóinak fel tudja ajánlani azt a lehetőséget, hogy virtuális valóságban tervezzék ügyfeleik álomotthonait. Az IDA (International Design Academy) tulajdonosával, Bozsir Kornéliával beszélgettünk el a napokban:
- Kornélia, mondanál egy kicsit bővebb információt erről az új lehetőségről?
- Természetesen. Az Interior Design Academy első körben magyar tanulói egy olyan lehetőséget kapnak, hogy miután elvégezték az összes modult a lakberendezői iskolánkban, egy napot eltölthetnek Törökbálinton a vrDesigner_LAB tervezői coworking irodájában. Itt Gikovski Snezana, a központ egyik alapítója és vezető tervezője, tanítja őket a saját fejlesztésű vrDesigner szoftverrel a virtuális valóságban tervezni. Ezután bármikor használhatják a vrDesigner_LAB studiót illetve a tervezői központnak a többi szolgáltatásait, hiszen ez a lehetőség nagyon sokat segíthet majd a tervezői munkájukban. Az ügyfelek bejárhatják a megtervezett ingatlanjaikat még mielőtt azok felépülnének és interaktívan, azonnal megnézhetik a berendezés különböző kombinációit.
Úgyszintén, a szoftveren belül VR áruházat építenek, amely lehetővé teszi, hogy a szoftvert használó tervezők, a partnerek valós termékeinek 3D modelljeivel, életnagyságban tervezzenek és a hatalmas kínálat minden termékének minden szín, méret és anyag kombinációját interaktívan megjelenítsék ügyfeleiknek. Nem utolsó sorban, a vrDesigner_LAB otthona a MaxCity Lakberendezési Bevásárlóközpont, ahol többszáz márka termékei a valóságban is ki vannak állítva az üzletekben. Nagyon boldogok vagyunk, hogy a tanulóinknak egy ilyen lehetőséget tudunk kínálni, ugyanis már terveztem más cég hasonló célú szoftverével VR szemüveggel, de annak közel sem volt ilyen képminősége és csak limitált helyiségekre volt kialakítva.
- Milyen tanfolyamokat kínál az Interior Design Academy és melyik tanfolyam után lesz lehetősége a diákoknak a VR szoftverrel tervezni?
- Az Interior Design Academy továbbra is három tanfolyamot kínál: Az alap lakberendezői tanfolyamot, azok részére, akik lakberendezéssel szeretnének foglalkozni és minden helyiségről szeretnének tanulni. Ez a tanfolyam a leghosszabb és a legtöbb információt is tartalmazza. 21 modulból áll. A második a Home Staging, ezt azoknak ajánljuk, akik ingatlan eladással foglalkoznak vagy szeretnének ingatlanirodákkal együttműködni, ugyanis a Home Stager azzal foglalkozik, hogy a lakásokat szebbé tegye, eladás céljából, minél alacsonyabb költségvetésből. Ez a tanfolyam 16 modulból áll. A harmadik, a konyha, hálószoba és fürdőszoba tanfolyam, amelyben, mint a neve is elárulja, erről a három helyiségről tanulnak a diákok. Főleg azoknak ajánlom, akik alkalmazottként szeretnének dolgozni konyha, fürdőszoba vagy hálószoba stúdióban. 18 modulból áll. Mindhárom tanfolyam akkreditált és nemzetközileg elismert oklevelet kapnak a tanulók, miután elvégeztek azt. Úgyszintén, mindegyik tanfolyamhoz jár a virtuális valóság tanfolyam Törökbálinton, ugyanis mindhárom munkában segíthet a tervezőnek.
- Arra lettem figyelmes, hogy egy napos tanfolyamot is szerveztek Angliában, valamint Magyarországon is.
- Igen, havonta szervezésre kerülnek az egynapos tanfolyamok Angliában, magyar, valamint angol nyelven is, különböző településeken, de februárban megindulnak a hasonló 1-2 napos tanfolyamok Budapesten is, a vrDesigner_LAB-al együttműködve. Ezeket a rövid tanfolyamokat hobby tanfolyamnak nevezzük, és azok részére készültek, akik szeretik a lakberendezést, de nem szakmailag szeretnének foglalkozni vele, vagy még nem döntöttek el, hogy nekik való e ez a hivatás de szeretnének belekóstolni. Ezzel a tanfolyamtípussal belátást nyernek a lakberendezőnek a mindennapjaiba, valamint minden egyes tanfolyamon tudást szereznek más-más helyiségnek a tervezésében. Úgyszintén azokat is szívesen várjuk, akik lakást újítanak, és ahhoz szeretnének több tapasztalatot kapni. Február 17-én és 18-án Budapesten a konyhákról és ebédlőkről tanulhatnak a résztvevők, ott ugyanis két napos tanfolyamot tartunk. Az első napon az Interior Design Academy tanárai, Hajdú Gabi és nagy eséllyel jó magam is tanítjuk a résztvevőket arról, hogy hogyan tervezzék ezt a két helyiséget. Majd a nap végén, a vrDesigner mutatja be, hogy miként kell használni a VR tervező szoftvert és a szemüveget. Másnap szakmai előadásokat tartanak a vrDesigner_LAB partnerei. Asztalosok, lapszabászatok dolgozói, konyhákat, munkalapokat, konyhagépeket és hidegburkolatokat forgalmazó cégek képviselői beszélnek ezeknek a helyiségeknek a szakmai kivitelezéseiről, valamint a helyszínen meg lehet nézni minden egyes anyagot, amit használhatnak a tervezők a munkájuk során. A két napos tanfolyam ára 100 Eur és ajándék utalványként is megvásárolható, igy ha az élettársatok, családtagotok vagy közeli ismerősötök szereti a lakberendezést, ez egy tökéletes Karácsonyi ajándék lehet a részükre. A jegyek itt vásárolhatók meg illetve a weboldalunkon: www.id-ac.co.uk
- Úgy tudom, hogy karácsonyi leárazások is lesznek a tanfolyamokra
- Igen, december elsejétől, január másodikáig mindenki aki megvásárolja a tanfolyamot (a teljes akkreditált tanfolyamot) 30%-os kedvezményt kap, a következő kupon kód használatával: CHRISTMASOFF
- Hol lehet érdeklődni ha valaki szeretne több információt kapni?
A weboldalunkon szinte mindent meg lehet találni: www.id-ac.co.uk, de nagyon szívesen várunk minden kérdést email címünkre.
Interior Design Academy
Email: admin@id-ac.co.uk
Telefon: +44 (0) 8002461440,
Whatsup: (ingyenes hívás ) +447392406132