A legrégebbi leletek Egyiptomból valók és vulkáni üvegből vannak, ötszáz évvel későbbről. A Római Birodalom idején az üvegtárgyak már az egyszerű emberek számára is elérhetővé váltak és a Birodalom számos országában elterjedtek. 

Először csak színezték az üveget, később már fémeket is adtak hozzá, színét és tulajdonságát így megváltoztatva. Az ólom hozzáadásával például egy selymesebb, lágyabb, s ennek köszönhetően jobban vágható, formázható szerkezetet kaptak. Ez új korszakot nyitott az üvegműves szakmában. A díszüveg aranykora valahol itt kezdődik, de hol tart vajon ma? Az ORGAN-X cég sok megrendelője közül egy kedves budai házaspárt faggatok, hogy fényt derítsek erre a kérdésre.

- A késői szecesszió és a korai art deco korszakok a kedvenceim közé tartoznak – kezdi vendéglátóm – ez volt a kiindulópont a tervezésnél. Sokáig készültünk arra, hogy lakásunk minden szempontból megfeleljen. Szép és kényelmes teret képzeltünk el, amely picit különleges is valamitől.

- Egyszerűen csak felhívták az ORGAN-X Stúdiót?

- Nem, nem, ennél egy kicsit bonyolultabb úton jutottunk el Gregor Attilához. Mivel mi mindketten a reálszférában dolgozunk, szükségét éreztük, hogy kreatív szakemberek vegyék kézbe lakásunk sorsát. Az esztétikai igények miatt azonban hamar kiderült, hogy bútortervezőre illetve lakberendezőre is szükségünk van. Így találtunk rá Müller Mónikára, aki komoly referenciákkal rendelkezett, és hamar megértette, mit szeretnénk. Az ő javaslata alapján döntöttünk úgy, hogy a díszüveg az, amivel igazán egyedivé varázsolhatjuk otthonunkat úgy, hogy egy pici luxust is csempészünk bele. Mónika aztán több üvegművessel is összehozott bennünket, akik közül néhánnyal találkoztunk is.

- Miért az ORGAN-X Stúdiót választották?

- Már az első találkozó alkalmával volt koncepciójuk, látszott, hogy foglalkoztak a témával. Üvegmintákkal érkeztek, hogy együtt választhassuk ki a megfelelő színeket. Láttuk azt is, hogy szinte félszavakból megértik egymást a lakberendezőnkkel, ami nyilvánvalóan hosszú évek munkakapcsolata során alakulhatott ki.

 - Mi volt a megbízás lényege?

- Eredetileg egy beton oszlopot kellett „eltüntetni” majd kértük, hogy tervezzenek néhány lámpát is. Volt ugyan némi elképzelésünk, de szívesen vettük a konstruktív javaslatokat. Így történt, hogy egy nagyobb világítótestről lemondtunk, és helyette egy média szekrényt csináltattunk, melynek frontjai készültek díszüvegből, és tökéletesen illeszkedik a berendezésbe is. Külön érdekessége, hogy a díszüveg művészek javaslatára a lakás textiljeinek motívumai köszönnek vissza rajta.
- Hogyan zajlottak a munkafolyamatok az első találkozó után?
- Kaptunk három különböző fotorealisztikus díszüveg tervet, abból választottuk ki a számunkra legszimpatikusabbat. A munka komoly szervezést igényelt, amit a díszüveg műhely csapata nagyon jól oldott meg. Folytonos egyeztetésekre volt szükség a lakberendező, az üvegműhely, az asztalos és a lámpa szerkezetét elkészítő szakemberek között, de azt hiszem az eredmény magáért beszél – mondja közgazdász vendéglátónk.

- Melyek voltak azok a szempontok, amelyek alapján az ORGAN-X Stúdiónak adott megbízást eredményesnek ítélik, így szívesen ajánlják másoknak is?

- A minőségi munka első helyen szerepelt a listánkon - meséli a mérnök férj, aki talán foglalkozását tekintve is alaposabb munkát vár el, mint az átlag ember. A gondos tervezés után precíz és összehangolt kivitelezés következett. - amiben nem is csalódtunk.

- Egy ilyen munka során a határidők betartása bizony fontos szerephez jut.

- Szerencsére ezzel sem volt problémánk. A munkák az ígért időpontra nem csak hogy elkészültek, de a tulajdonos jelenlétében és segítségével be is lettek szerelve.

- Van valami, amit megbántak, és másképp csinálnának?

- Ó igen! Az oszlopunk eredetileg csak dekoratív célt szolgált volna, de a többi üveglámpát látva már bánjuk, hogy nem világít! Már beszéltünk is erről az ORGAN-X Stúdióval. Az első tisztasági festés alkalmával szereltetünk bele világító szerkezetet!

Ha már a Szecesszió és az Art deco került szóba, hadd tegyek említést Rene Lalique munkásságáról, aki nem csak gyönyörű üvegtárgyakat készített, de jellegzetes munkái már belső tereket is díszítettek. Lalique bár ötvösművészként kezdte pályafutását (az üveg az ékkövek utánzatai voltak), hamar beleszeretett ebbe a különleges matériába. Leggyakrabban színes és vésett motívumokkal díszített színtelen üveget alkalmazott. Műhelye Clairfontaine-ben állt, ahol négy munkással dolgozott. Műtárgyainak formáit a viaszvesztés technikájával alakította ki. Munkáját dicsérik a Paris és az Ile de France nevű óceánjárók belső díszítése, vagy a londoni Hotel Claridge üvegajtói. Saját korában népszerűek voltak különleges üvegplasztikái, melyeket az autók hűtőrácsaira szereltek. A dinamóval összeköttetésben voltak, aminek segítségével jól ki tudták világítani az üvegbe vitt motívumokat (a sebesség allegóriájának szánt nőalakot vagy a könnyű röptű szitakötőt).

Gregor Attila
ügyvezető

ORGAN - X Díszüveg Műhely
06 30 9314 136

www.organ-x.hu