Én itt nőttem fel, a belváros régi szerelem – meséli a lakás tulajdonosa. A tetőteraszról látom a házat, ahol a nagymamám él, az Operaházat, ahol gyerekként énekeltünk, hallom a templom harangját, amelyre minden reggel keltünk. A nyers téglafalakat, a kéményeket, az ismerős gangokat. Ezért, noha eltelt jó pár év, amíg visszataláltam ide, immár a saját családommal, szerettem volna megőrizni a régit, és összevegyíteni az újjal, a maival.
Ezt az álmot Gampel Szilvia, a Sylburyhome enteriőrtervezője segítségével és az Admiral Studio közreműködésével valósítottuk meg. Szilvi az első pillanatban fogékony volt az ötleteimre, és minden egyes gondolatot értéssel és érzéssel vitt tovább. A mai napig nem tudom, hogy mennyire áll közel hozzá az ipari-vintage hangulat, de a kezdetektől azt éreztem, hogy a mi fejünkkel gondolkodik minden egyes részleten.
A lakás alaphangulatát meghatározza az üvegfalakon beáradó fény, ezért a kezdetben fehér falakra mély, telt színek kerültek. A nappali a lakás felső szintjét foglalja el. A pazar kilátás a Bazilikára, az Operaházra és a régi Balettintézetre, a belváros eklektikus tetőire egyszerű, letisztult hátteret kívánt. A szoba egyetlen falára benzinkék került, amely tökéletesen harmonizál a patch-work szőnyeg és a kis fotel színével. A kék halványabb, púderesebb árnyalatát választottuk a fenti fürdő cementlapjához. A visszafogottabb színeket a régi kocsiláda és az ipari lámpák, illetve a tetőterasz nyers raklapbútorai ellensúlyozzák.
Az alsó szintre légies lépcső, és erős kontrasztként vasszerelvény korlát vezet le. A kontraszt a konyhában is érvényesül. A masszív, újrahasznosított gerendából készült pult felett köteleken lebegnek a polcok. A fehér metrócsempe az ipari hatást erősíti, éles ellentétben, mégis teljes harmóniában a szemközti falon lévő ikonikus Fornasetti tapétával.
A nehézséget az adta, hogy a lakás befejezésekor a tulajdonosok nem tartózkodtak Budapesten. Gampel Szilvi és az Admiral Studio munkatársai interneten és telefonon terveztek, egyeztettek, választottak színeket ès próbáltak ki újabb és újabb felületkezelési módszereket, hogy összeálljon a kép. Szilvi fáradtságot nem kímélve találta meg azokat a kreatív mestereket, akik valóra váltották a tulajdonosok álmát: a lakásba nem került újonnan kivágott fából készült bútor. Mindennek olyan története és múltja van, mint körülötte a belvárosnak. Ha végigsimítunk az étkezőasztalon, a konyhapulton vagy a könyvespolcon, régi parasztházak gerendáit érintjük meg. Az étkező gerendalámpája rozsdás lószerszámokon csüng, a felnőttek dolgozóasztalaként egy iskolapad szolgál.
Remek móka volt együtt dolgozni Szilvivel és az Admiral Stúdióval – mesél tovább a tulajdonos, nemcsak a távolból, de személyesen is. Amikor a nagyobb munkák - a fürdőszoba, a konyha, a gardrób - elkészülte után eljött az ideje az otthonteremtésnek, együtt jártuk a várost a lámpák, a párnák vagy akár a színes textilzsinórok után.
A gyerekszoba tervezése egy beszkennelt skiccből indult, a festést Szilvi a gyerekek segítségével fejezte be. A fiúk szobájának a falára egy táblafestékkel felvitt világtérkép került, a csempeszerűen metszett négyzetek feketéje és sárgája harmonizál a szoba színvilágával, ami szintén szembement a klisékkel – a “fiús kék” szóba sem került. Megjelent viszont itt is az ipari nyers: az újrahasznosított fából készült emeletes ágy összekötő elemei szerelvényből készültek, a játékosdobozok almásládákat utánoznak.
A letisztultság a lakásból kilépve is dominál. Az alsó szinten napsütötte terasz bővíti az étkezőt, és a szomszédos házak nyers téglafalainak a csupasz kéményekre és térelválasztóra futtatott vadszőlő, borostyán és akác fogja színesíteni. Az emeleti tetőterasz berendezése szintén összhangban áll a környezettel: részben tükrözi és erősíti a szomszédos Ankert igényes, ipari hangulatát, részben pedig egyszerűsége kiemeli a közeli épületek szépségét.
Admiral Stúdió
Tel.: (+36 1) 270-9051
Fax: (+36 1) 270-9052
Bemutatóterem: 1013 Budapest
Attila út 37.