Szobanövények sötétebb helyekre

Szerencsére léteznek olyan növények, melyek az árnyékos részeken is szépen fejlődnek. Velük otthonosabbá varázsolhatod lakásod kihasználatlan, sötétebb részeit is. Ismerd meg ezeket a szobanövényeket most jobban!

Kúszó filodendron
Igen gyors növekedésének köszönhetően rövid időn belül eléri az 1,5-2 méteres hosszúságot. Nagy, szív alakú levelekkel takart hajtásai jól mutatnak felfuttatva és lecsüngve egyaránt. Átlagos szobahőmérsékleten érzi jól magát. Eredeti élőhelyén páradús környezetben él, ezért a téli fűtési szezonban javasolt levelit langyos vízzel permetezni.

Kúszó filodendron

Agglegénypálma
Kifejlett korában eléri a 60-80 centiméteres magasságot. Örökzöld, fényes leveleinek színe élénkzöld. Neve is utal rá, hogy nem igényel sok törődést. Kevés öntözéssel beéri, és a fűtött szobák száraz levegőjét is jól viseli.

Agglegénypálma

Rákvirág
Egyszerűen nevelhető szobanövény. A páradús környezetet azonban igényli, ezért érdemes fürdőszobába tartani, vagy leveleit időnként permetezni. Tarka levelű fajtái is jól fejlődnek kevésbé világos szobákban, viszont mintázatuk némileg elhalványul.

Rákvirág
Anyósnyelv
Nagyon szívós növény, mely sötét és világos helyen egyaránt jól érzi magát. Nagyon jól viseli a száraz  időszakokat. Tág tűrőképességén kívül mellette szól még mutatós megjelenése. 60-80 cm magas, sárgával szegélyezett, felálló leveleivel értékes dísze lesz otthonodnak.

Anyósnyelv szobanövény

Kukoricalevél
Nagyon hosszú életű szobanövény, mely szintén jól viseli a szélsőséges körülményeket. Kifejlett korában magassága és szélessége eléri az 50-60 centimétert.

Kukoricalevél szobanövény

Aranyos szobafutóka
Könnyen gondozható növény, mely aranysárgával mintázott leveleivel egész évben szépen mutat. Gyorsan növő hajtásaival - támrendszer segítségével - akár egy egész falat is befuttathatsz. Nagyon jól viseli a fűtött szobák száraz levegőjét, és kiválóan megtisztítja otthonod levegőjét a káros anyagoktól.

Aranyos szobafutóka

Kencia pálma
Dús lombozatú, csodaszép pálmaféle, mely termete miatt otthonod legfeltűnőbb dísze lesz. Lassan nő, de a kifejlett növény elérheti akár a 2,5 méteres magasságot és 2 méteres szélességet. Jól viseli a fűtött szobák száraz levegőjét, időnként azért érdemes leveleit permetezni.

Kencia pálma

Szobai borostyán
Kúszó hajtásai nagyon jól mutatnak felfüggesztett kaspóban és támrendszerre futtatva egyaránt. Tavasztól szobahőmérsékleten érzi jól magát, télen viszont hűvösebb klímát igényel.

Szobai borostyán


Hálóslevél
Apró termetű, de igen feltűnő szobanövény. Díszítő értékét sűrű, látványos erezettel átszőtt levelei adják. Érdemes a fürdőszobában tartani, mert állandó hőmérsékletre és páradús környezetre van szüksége ahhoz, hogy mutatós kis bokorrá fejlődjön.

Hálóslevél szobanövény

Madárfészek páfrány
1 métert elérő, fényes, bőrszerű leveleivel a madárfészek páfrány otthonod egyik legkülönlegesebb növénye lesz. Jól bírja a meleget, de környezetének rendszeres párásításáról gondoskodnod kell.

Madárfészek páfrány

 Szerzők: Molnár Klaudia és Somoskői Csaba

Út a kerthez

Telefon: +36 20 512-0206

www.utakerthez.hu