A kert ugyanis sokkal több is lehet, mint egy zöld terület a ház körül: hatalmas előny lehet például, hogy van lehetőségünk zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni saját használatra, amit nem kell a boltban megvenni. Így biztosan tudhatjuk, hogy milyen vegyszerekkel találkozott vagy éppen nem találkozott. Sokan zárkóznak el a veteményes fenntartásától, pedig ez is lehet stílusos, látványos, ami kifejezetten díszítheti a kertünket.

Zöldségek saját használatra

Ha alaposan utánaolvasunk a témának, akkor a saját veteményes azért is nagyon előnyös, mert minimális költségekkel lehet megtermelni a család zöldség- és gyümölcsszükségletét akár kis területen is. Ez nem elhanyagolható egy olyan időszakban, amikor minden folyamatosan drágul. De ha az anyagiak nem is igazán jelentenek motivációt, teljesen más élmény a saját magunk által megtermelt alapanyagokból elkészíteni az ételeinket. Ez régen teljesen természetes volt, mára azonban jellemzőbb,  hogy a többség boltban vásárol meg mindent. Pedig hihetetlenül jó érzés azt enni, amit megtermeltünk magunknak és általában sokkal finomabb is, 

Persze egy pillanatra sem állítjuk, hogy a zöldségeskert fenntartása könnyű lenne. Bőven van mit tanulni ahhoz, hogy tényleg sikeresen tudjunk termelni. A gardenway.hu oldalon Szerencsére mindent megtalálhatunk, amire ehhez szükség van – például üvegházakat veteményeskertek számára.

Veteményes üvegházban
Kerti üvegház polikarbonátból és alumíniumból, fotó: gardenway.hu

Üvegház alternatív funkciókkal

Egy szépen berendezett üvegház kifejezetten dísze lehet a kertünknek. Egy rendezett, takaros udvarban tökéletesen megfér a veteményes az örökzöldek mellett, egyáltalán nem kell attól tartani, hogy rontani fogja az összképet, vagy nem fér bele a modern kertépítési koncepcióba. Egy okosan felépített üvegház ráadásul több funkciót is elláthat. Biztosíthat például egy hangulatos pavilont, ha megvan a megfelelő szellőzése is a nyári hónapokban. Kiváló hátteret nyújthat fotókhoz, ezért kvázi fotóstúdióként is használható, ha szép kinti képeket szeretnénk.

Kerti üvegház webshopbólFotóstúdió egy kerti üvegházban, fotó: gardenway.hu

Miért célszerű üvegházban termelni?

A zöldségek és gyümölcsök üvegházi termelése azért is nagyon elterjedt, mert egy védett burkot biztosít a növények számára, ami sokkal könnyebbé teszi, hogy olyan eredményt kapjunk a növekedési ciklus végén, amilyet szeretnénk.

Polkarbinát üvegházKerti üvegház szellőzőablakokkal, fotó: gardenway.hu

Az üvegházban nevelt zöldségek és gyümölcsök kevésbé vannak kitéve az időjárás viszontagságainak, az üveghez ugyanis megvédi őket a széltől, a hótól, a fagytól, valamint a túlzott mértékű csapadéktól is, ami legalább olyan káros tud lenni a növényeknek, mint az aszály. Sokkal egyenletesebb hőmérsékletet lehet tartani egy üvegházban, ezért a téli hónapokban is melegebb, így hidegben is tudunk zöldségeket termeszteni. A nyári hónapokban pedig a megfelelő páratartalmat tudjuk egyszerűbben fenntartani.

Végeredményben ideálisabb körülményeket lehet teremteni a zöldségeknek és gyümölcsöknek, ezért szebb és több lehet a termés. Ha kedvet kaptunk a házi növénytermesztéshez, egy üvegházat mindenképp érdemes hozzá beszerezni!