Valljuk be, a zsúrkocsi egy olyan használati eszköz, melyet manapság már nem sok háztartásban találunk meg. Pedig nagyon hasznos tárgy, csak ebbe sokan nem is gondolnak bele. Karácsony, Szilveszter, de bármilyen összejövetel alkalmával nagyszerű segítség lehet, ha egy zsúrkocsin visszük az italokat, a pezsgőt és az apró nassolni valókat a vendégek számára.
Milyen apropóból használhatunk egy zsúrkocsit?
Mivel a zsúrkocsik étel és ital szervírozására lettek kitalálva, így egyértelműen alkalmasak étkezések során történő használatra. Hétköznapi ebédek, vacsorák, teadélutánok alkalmával is remek szolgálatot tesznek, de ünnepi étkezések során kiemelkedő a fontosságuk. Egy gurítható zsúrkocsin könnyedén felszolgálhatjuk a kiegészítő ételeket, amit így nem fogunk elejteni vagy kiborítani. Segítségével az italok sem csusszanhatnak ki véletlenül a kezünkből. Már az asztal megterítéséhez is használhatjuk, ha az étkezőasztal messzebb van a tányérok és poharak tárolóhelyétől. Az italokat akár rajta is hagyhatjuk a zsúrkocsin, ha az asztalon kevesebb helyünk van.
A zsúrkocsi tárolásra is alkalmazható, így például kisebb konyhákba vagy spájzokba is remek lehet. Arról sem ajánlott elfeledkezni, hogy a zsúrkocsi több dolog egyszerre megvalósuló hordozására alkalmas, így az „én egynél többször nem fordulok” típusú embereknek is tökéletes választás. Ez persze nem csak a lustább, hanem a praktikus, időt spórolni kívánó emberekre is vonatkozik. Így segítségével több időt tölthetünk a családunkkal.
A hideg, téli hónapokban ágyba begubózó vagy szerelmi bánat miatt felkelni is alig akaró emberek számára is nagyszerű, ha rendelkeznek egy zsúrkocsival. A tányérokat, poharakat és az ételek csomagolásait is egy helyen tárolhatják, míg nem lesz elég lélekerejük azoknak a szobából való kivitelére. Egy zsúrkocsi így segít abban, hogy ne uralkodjon el a mosatlanok és szemétbe való anyagok által okozott káosz a szobában.
Nyáron a teraszon és az erkélyen is hasznos lehet egy délutáni uzsonna vagy a frissítők tárolására, ha nem akarunk ki-bejárkálni, ha melegünk van. Akkor is hasznos bútordarab, ha gyerekzsúrokat tartunk, mert mindent egy helyre tehetünk, amire a gyerekeknek szüksége lesz.
Milyen zsúrkocsit válasszunk?
A zsúrkocsi választásnál meg kell fontolni, hogy valóban mire is kívánjuk azt használni. Ha tárolóként fogjuk alkalmazni, akkor nyilván választhatunk egy egyszerű, például fából készült verziót. Ha a spájzban lévő dolgok rendezett tárolására kívánjuk használni, akkor pedig egy nagyobb zsúrkocsit érdemes választani.
Rendszeres napi használatra mindenképpen megfelelő strapabíró képességgel rendelkező zsúrkocsit válasszunk, hogy minél tovább élvezhessük az eszköz által kínált előnyöket.
Ha a zsúrkocsi ritkábban heti gyakorisággal és leginkább ünnepi étkezések alkalmával bukkan fel, akkor érdemes egy elegánsabb változat mellett dönteni. Az Impala Bútorkereskedő Kft. – A Székkirály kínálatában például találhatunk több különböző méretű és formájú, elegáns zsúrkocsit is. A Bar-8 kerek zsúrkocsi kifejezetten italok tárolására és szervírozására alkalmas, kis kerek asztalra hasonlít. A Bar-4 patkó alakú, fa zsúrkocsi (palacktartóval) klasszikus eleganciája akár a dolgozószobák stílusához is könnyedén passzolhat. A roppant elegáns és modern, üvegpolcokkal rendelkező Bar-7 szögletes zsúrkocsi is palacktartós, de emellett nagy hely van rajta és mozgatása is könnyebb a két fogantyújának köszönhetően.
Bar 8 kerek zsúrkocsi
Bar 8 patkó alakú zsúrkocsi
Bar 7 szögletes zsúrkocsi
Ha eddig csak fontolgatta a zsúrkocsivásárlást vagy a cikket megelőzően nem is gondolta volna, hogy ilyen hasznos lehet ez az eszköz, akkor a leírtak remélhetőleg segítettek abban, hogy most már ne fűződjön semmi kétség a zsúrkocsi praktikusságához. Legyen minden ünnep gondmentes és minden hétköznap kényelmes, vásároljon zsúrkocsit!
Impala Bútorkereskedő Kft.
1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 8/b.
Telefon: 270 9700, +36 70 432 5000
E-mail: impala(kukac)impala.hu
www.impala.hu
Facebook.com/szekkiraly
Válasszon szeretettel, vegye kedvezményesen!
Impala a Székkirály!
Szöveg: Nagy Ramóna