Hogyan alakult a tervezési folyamat? A részletekről Antal Rékától tudhatunk meg többet:
Adott egy gyönyörű szép, hagyományos, vályogból épült parasztház, annak minden előnyével és hátrányával. A jelenlegi házban nincs előszoba, nincs hely megérkezni és tárolni a kabátokat, cipőket, illetve a konyha is nagyon pici és zsúfolt. Nincs lehetőség vendégeket fogadni és körbeülni a vacsoraasztalt. Az eredeti parasztház 65 m2, a hozzá épülő új rész pedig 51 m2-es lesz.
A tulajdonosok ezen szerettek volna változtatni, ezért felkértek egy építészt, hogy tervezze meg a házbővítést. A tervező áthelyezte a bejáratot, előszobát, vendég WC-t és hatalmas konyha-étkezőt alakított ki, nagy kamrával. Ezen a ponton kezdtük el a közös munkát, megterveztem a berendezést a tulajdonosok igényeinek megfelelően és mivel a korai szakaszban bevontak, tudtunk módosítani a nyílászárók helyén, méretén és a válaszfalakon is, így egy minden igényt kielégítő belső elrendezés alakult ki.
Az eredeti terven a vendég WC elég hosszú volt, ezen egy picit módosítottam, hogy az előszoba és a konyha-étkező közé egy hatalmas kétszárnyú, boltíves üvegajtó kerülhessen. A kamraajtó eredetileg az étkező felől nyílt, ezt áthelyeztem a konyhába és elrejtettem a konyhai magaselemek közé. Így sokkal könnyebb hozzáférni az itt tárolt kisgépekhez és élelmiszerekhez. Az étkezőbe beterveztem egy kandallót, hogy a késő őszi vacsorákat a tűz mellett lehessen elfogyasztani.
Mivel egy parasztházat bővítünk, fontos, hogy az új házrész stílusa illeszkedjen a régi házrészhez: modern farmhouse stílusban készül az enteriőr, viszont a nagy belmagasság és a nagy tér miatt az Amerikában népszerű irányvonal felé kanyarítottam a designt. Miután elkészül az új rész, a régi ház is kap egy kis ráncfelvarrást belülről, hogy egységes képet kapjunk a végén.
Konyha:
L-alakú furnéros konyha készül, márvány mintás munkalappal. A konyha fókuszpontja a Rangemaster tűzhely. A páraelszívót gipszkartonba rejtjük. A hatalmas konyhasziget korpusza sötét kékesszürke lesz, ezzel törjük meg a sok fa szín monotonitását. A mestergerenda alá keskeny üvegajtós szekrény kerül, a boltíves ajtó fém kerete köszön ezen vissza.
Étkező:
Nyolcszemélyes étkezőasztal ad helyet a nagy baráti vacsoráknak és borozásoknak, az asztal egyébként régi gerendákból egyedileg készül.
Mellette kap helyet a kandalló, két oldalára beépített könyvespolcot készítünk, mert a nappaliban viszonylag kevés hely van a könyvek és dekorációs tárgyak tárolására. 3D látványtervek: Void visualization.
Tervezte: Antal Réka lakberendező
E-mail: hello@daiquiri.design
Telefon: +36-30 520-47-15