Az egyik ilyen ügy, - amely a cégvezetőknek személyesen is nagyon fontos, hiszen öt befogadott kutyájuk van - a magyarországi állatmenhelyek támogatása.
Már az első üzlet megnyitóján is tartottak adománygyűjtést a HEROSZ Budapesti Állatotthonának. Az akció eredményeként majdnem 200.000 forint értékű adomány gyűlt össze, amelyet a gazdátlan állatok oltására, gyógykezelésére használt fel az állatotthon. A megnyitón készült fotón Szekeres Gábor a HEROSZ Budapesti Állatotthonának vezetője, Do Hong Nam és Czirják Eszter a Flairspring tulajdonosai, valamint Tökmag nevű kutyájuk látható.
A Flairspring szeptember közepén induló kampányában megint főszerepet kapnak a négylábúak, hiszen a promóció ideje alatt 10% kedvezménnyel vásárolhatóak meg a La-Z-Boy fotelek, az ebből származó bevételek 5%-át pedig a cég felajánlja a HEROSZ-nak.
Arra a kérdésre, hogy miért pont a HEROSZ Budapesti Állatotthonára esett a választás Do Hong Nam, a cég egyik tulajdonosa, azt mondta: “Nemrég tudomásunkra jutott, hogy a HEROSZ-nál a szűkös pénzügyi források miatt elbocsájtásokra került sor, ezért szerettünk volna segíteni. Ráadásul, ahogy a megnyitón is elmondtuk, az egyik kutyánk, Tökmag, erről a menhelyről jött és nagyon megfogott minket az a gondosság, amivel az állatokat kezelik az állatotthon munkatársai, önkéntesei.”
“Mi a Flairspringnél azt gondoljuk, hogy az üzlet profitabilitásán kívül az is nagyon fontos, hogy egy-egy sikeres vállalkozás felkaroljon olyan ügyeket, amelyek pont a profitkilátások hiánya miatt háttérbe szorulnak a társadalomban. Szerencsére, egyre több cég osztja ezt a nézetet, egyre több példát látunk az üzleti világban különböző non-profit szervezetek támogatására.
A Flairspring egyik célja az elhagyott állatok körülményeinek javítása. A kollégák nálunk nem csak azért csatlakoztak hozzánk, hogy minél több profitot termeljünk, hiszen már az állásinterjúkon elmondtuk a terveinket és olyan munkatársakat kerestünk, akiknek ezek az ügyek ugyanilyen fontosak. Természetesen tudjuk, hogy nagyon sok forrásra és energiára van szükség ahhoz, hogy az ehhez hasonló területeken komoly javulást érjünk el, de minden nagy eredményhez vezető út kis lépések megtételével kezdődik!” - mondta el Czirják Eszter a Flairspring másik tulajdonosa.