Azzal együtt, hogy mind az elkülönített „vendéglátói” lakrész, mind a vendégszobák könnyed fesztelenséget sugározzanak, megmaradjon a tulajdonos „privát szférája”, saját, belső birodalma, de a vendégek számára fenntartott rész is legyen kényelmes, modern, és barátságos.
Letisztult forma és színvilág, barátságos természetes környezet, ahol a tervező elképzeléseit nem korlátozza semmi, ezért könnyen belakható és élhető ház kialakítására törekedtünk. Ugyanakkor könnyen tisztítható és kezelhető, nem sérülékeny, felületek kialakítása volt a cél, de semmiképpen sem méregdrága anyagok felhasználásával, mert az megrémíti, és elriasztja a használót a gondtalan, önfeledt használattól. A ház faváz szerkezetének szürke színével jól harmonizáló természetes árnyalatok használatát helyeztük előtérbe, időnként egy-egy merészebb árnyalattal hangsúlyozva az ellenpontokat.
A ház két teljesen különálló, és önálló, de egy fedett terasszal összekötött egységekből áll. A hangsúlyosabb nagyobb házrészben lakik a tulajdonos, míg a kisebb házrész elsősorban a vendégek fogadására szolgál. A mi feladatunk elsősorban a nagyobbik házrész kialakítása, "felöltöztetése" volt, a kisebbik, "vendég" házrészben csak tanácsadóként vettünk részt. A nagyobbik - vagy főházrészben a szürkére festett fenyőgerendákhoz a közösségi terekben (előszoba, vendég-WC, konyha-nappali) selyemmatt lakkozású tölgyfa anyagot, és szürke design PVC-t választottunk.
Az előszobában mennyezetig épített tároló-gardrób szekrényt alakítottunk ki, melynek középső traktusa tükörborítású tolóajtókkal készült. Itt ellenpontként, a rubintvörös bejárati ajtó jelenik meg. A magasabb polcozáshoz egyedileg gyártott csapágyazott gurítható tölgyfa létrán keresztül lehet eljutni, mely egyben a vendég WC feletti kis tárolóhoz is biztosítja az utat. Ez utóbbi szintén egyedi gyártású fareluxával került lezárásra, melyet 50 mm széles falamellákból készítettünk. A gardróbszekrénnyel szemben, négyzetlyukasztásos tölgyfa perforált lemez falvédő burkolat látható, erre szereltük fel a rozsdamentes acélból hajlított gémkapocsformát imitáló ruhafogasokat.
Rögtön a bejárat mellett jobbra található a vendégek számára készített mosdó, melynek alsó parapetjét végig vízszintes elhelyezésű tölgyfa burkolat uralja. A függesztett WC felett rejtett - nyomásra nyíló ajtóval ellátott - tároló kapott helyet. A kék árnyalatait koncepcionálisan alkalmaztuk a fürdő, illetve mosdóhelyiségben.
A konyhában is a tölgyfának, mint anyagnak a használata adja meg az alaphangot, melyet itt is rubintvörös festett üveg egészít ki. A pultszigettel szemben nagy tárolószekrények kerültek beépítésre, melyeket a szintén részben rejtett ajtók, és a síkba dolgozott rozsdamentes borítások tesznek egyedivé. A konyhai felső szekrény pultvilágító lámpái érintésre működnek. Az étkezőben elhelyezett 12 főre bővíthető letisztult formájú ebédlőasztal mellett remekül érvényesül a LÓTUSZ lámpa, és a nagy vörös kanapé. A mennyezetbe simuló I gerenda formát imitáló nagy lámpatestek pedig esténként teljes fénnyel borítják be az egybefüggő teret, és adnak az egész belső térnek meleg, otthonos hangulatot.
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő, valamint a gardrób tudatosan lett elkülönítve, kissé elszeparálva, hogy megőrizze az egyébként rendkívül vendégszerető, nagy társadalmi életet élő tulajdonos privát szféráját, és személyes terét. Ezekben a helyiségekben a padlóburkolat gumitömítéses olajozott teakfa, ehhez a domináns színhez készültek el a berendezés faburkolatai is. Különlegesség a hálószoba bejárata melletti falon elhelyezett installáció, mely 2500 darab búzakalászból áll, ezt is a többi bútorral,- és belsőépítészeti kiegészítővel együtt a FORM+ART csapata készítette el. Az ágy mögötti textiles falkárpitot kockánként helyeztük el, vízszintesen pedig rozsdamentes profilokkal választottuk el egymástól az elemeket.
A fürdőszobában is jellemzően ez, az anyaghasználat dominál, szintén jelen van a többszínű kék árnyalat festett üveg formájában, imitálva a mélyülő tenger színeit, és ezzel összhangban, a hálószobából a fürdőszobába bekanyarodó - egyben mosdós pultként is funkcionáló - komód tetejére, a tengerparti homok színére festett edzett üveglap került. A gépészeti alkatrészek elrejtését, és a hálószobai ablak belső árnyékolását az előszobában már alkalmazott 50 mm széles falamellákból készült egyedi fareluxa adja. A mosdó és a WC feletti, nyomásra nyíló tükrös ajtók, pedig ügyesen elrejtik a szekrények tartalmát. A pultra helyezett asztali lámpa a központi világítással együtt kapcsolódik.
Nagyszerű végeredményként könyvelhetjük el azon tényt, hogy a munka elkészültével, a tulajdonos külön hangsúlyozni kívánta, hogy a jövőben is szívesen látná, ha Ráth Gábor építész és csapata – mint a ház építész-tervezői -, és a FORM+ART Belsőépítész Tervező Iroda (Képes-Harjay Zsolt és Bognár Tibor) – mint a belső design kialakításáért felelős tervezők szorosan együttműködnének, mert ahogy ő mondta, ha újrakezdené, csak velük tenné meg ezt….
Szöveg: FORM+ART (Képes-Harjay Zsolt és Bognár Tibor) - Fotók: Székely Péter
Elérhetőségek: