Ez a különös tárgy, ami egy budapesti családi házban felelős a belső terek újjáéledéséért nem más, mint egy római korsó, ami formájával, kecses alakjával fűszerezi meg a további tervek alakulását. Az ókori tárgykultúrában is fontos szerepe volt a használati tárgyak funkcióján túl a díszességnek, kidolgozottságnak, kifejezte tulajdonosának státuszát. A kiindulópont tehát adott volt és ezzel a nem hétköznapi feladattal a kecskeméti székhelyű K.K. Beltér Stúdió tervezőit bízták meg.
A kecses korsó forma, az ívelt fül vonala visszatérő elem, és arányosan jelenik meg a bútorelemek tervezésében. Felbukkan a szokatlan konyhabútor díszítőelemeként, a hálószobai konzolasztal és a franciaágy lábain, a modern fürdőszobai szekrény kontrasztos kiegészítőjeként, de éppúgy feltűnik az étkező felett látható csillár karjainak ívén is.
Az alapkoncepcióhoz, illetve az elegáns megoldásokhoz jó választás volt a tereket egyfajta glamour-os bájba öltöztetni, amihez jól illik az ezüst, az aranyszínek használata, a csillogó és fémes képkeretek, tapéták alkalmazása, illetve a konyhabútor és az étkezőbútorok előlapjain feltűnő krokodilbőr kárpitozás. Maga a korsó diszkréten több helyen is feltűnik, többek között a fürdőszobában és a dolgozóban is. Az antik letisztult pompa így találkozott a 21. századi elegáns enteriőrökkel, a kényelmes bútorokkal.
K. K. Beltér Stúdió Kft.
6000 Kecskemét, Kadarka u. 5.
e-mail: info[kukac]kkbelter.hu
ügyvezető: Kirják József
+36 30 239 9427
szakasszisztens: Kisgyörgy Melinda
+36 30 308 6389
e-mail: melinda[kukac]kkbelter.hu