Nézd meg Lókai Teréz enteriőr tervező munkáját!

Dunára néző 120 nm-es lakás

Dunapart

Nem véletlen, hogy már szerkezetkész állapotban kiszemelte vendéglátónk az egyik, közvetlenül a Duna partján épülő  társasház felső szintjén, a hatalmas terasszal együtt 120 m2- nyi lakását. Olyat, amely elé már garantáltan nem épülhet semmi. Csakhogy az eredeti tervek szerint kialakított beosztás eléggé korlátozta az egyedülálló panoráma élvezetét. Vendéglátónk ezért olyan szakembert keresett, aki maximálisan kiaknázza a lakásban rejlő lehetőségeket különös tekintettel a panoráma látványára. Végül Lókai Teréz enteriőr tervező lakberendezőt bízta meg a feladattal, aki a legfontosabbakat meséli nekünk a tervezés izgalmas pillanatairól.

Marina parti lakás nappali berendezés

Marina parti lakás design bútorokkal Lókai Teréz

Marina parti lakás világító falfülke

Marina parti lakás olvasófotel

Marina parti lakás nappali lakberendezés

Marina parti lakás Lókai Teréz interior designer

- Valójában szabad kezet kaptam azzal a kikötéssel, hogy minden változtatással és a berendezéssel a panorámára fókuszáljak Tehát igyekeztem úgy mozgatni a falakat és a funkciókat, úgy rendezni át a tereket, hogy praktikusan ugyan, de minden a látványt szolgálja. A nappalin kívül, a hálószoba tartotta még meg eredeti helyét azzal a kevés korrekcióval, hogy mintegy 180 cm-nyi szélességű sávot lecsíptem belőle, hogy járható legyen, a mindent elnyelő gardróbszekrény, pontosabban majdnem szoba. Ugyanis a "mellékes" funkciókat, mint a fürdőszoba és a WC, a lakás közepéből választották le teljesen lezárva a kilátást. Ez utóbbiakat a lakás belső falai mellé "toltam", így a belépő előtt nem csak a belső nyílik ki legyezőszerűen, hanem a külső világ is. Valóságos körpanoráma keletkezett, minden szem elé került, amit csak látni érdemes!

Egyedi konyhabútor Lókai Teréz lakberendező

Egyedi konyhabútor Lókai Teréz lakberendező

Marina parti lakás fehér étkezőgarnitúra

Marina parti lakás esti hangulat az étkezőben

Nyitható világító bárszekrény

- Valóságos ajtógyűjtemény fogadta a belépőt az L alakú előszobában. Eredetileg ugyanis innen nyílt a térbe helyezett vendég wc, mellette a fürdőszoba. Megjegyzem, az utóbbi köszönő viszonyban sem volt a hálóval. Velük szemben a háztartási helyiség illetve az L másik felében nyíló ajtó vezetett a túlméretezett dolgozószobába, amely teljesen elfoglalta a "szépkilátásos" helyiséget. Továbbá a háztartási helyiséget a wc és az előtér helyére, szintén a fal mellé rendeltem, így minden térbe helyezett funkciót sikerült fal mellé telepítenem megnyerve ezzel a lakás teljes átláthatóságát és az áhított kilátást.

- A valamikori dolgozószobának mintegy felén bőven elfért a konyha, amelyet eredetileg - ki tudja, milyen megfontolásból - a hálószoba bejáratának egyik oldalára terveztek, igaz, a bejárat másik oldalán az étkező volt. Értelemszerűen a konyha folytatásaként, az egykori dolgozó másik felében, a panoráma kellős közepén adtam helyet az étkezőnek az új elrendezésben, amely ily módon a nappali szerves része lett a panorámával együtt. A konyhát sikerült akkorára zsugorítanom, hogy épp elfér a háztartási helyiség "árnyékában", így a nappaliból szinte láthatatlan. Annál is inkább, minthogy csak a nappaliból nem látható, "rejtett" falszakaszt bútoroztam be a mennyezetig, a látható részen csak munkapultos szekrényeket alkalmaztam, csempe helyett pedig üvegfelülettel borítottam a falat. Az észrevétlenséget fokozandó a fehér falakba olvadó, fehér konyhabútorral rendeztem be, s dekorációképp csak néhány fiók kapott fekete frontfelületet.

Kutyás kép Marina parti lakás és dolgozósarok

Marina parti lakás dekoratív képek

Marina parti lakás hálószoba lakberendezés

Marina parti lakás hálószoba hangulatvilágítás

- Lényegében a volt háztartási helyiség és az étkező helyét foglalja el a vendég wc valamint a fürdőszoba. Az utóbbiban a térérzetet például azzal növeltem, hogy a zuhanyfülke üvegfalat kapott, valamint az így térkímélővé vált, láthatatlan" falú zuhanyfülkét és a vele szemben elhelyezett wc-t és bidét egy lépcsőfoknyi magassággal elválasztottam a kád és mosdó terétől, továbbá nagy felületű, a mosdópult hosszát átfogó tükröt tettem a falra.

- Egy rendhagyó és izgalmas falfülke is beépítésre került bár nem kedvelem ezt, a kissé elcsépelt belsőépítészeti megoldást, ám a szükség törvényt bont alapon keletkezett az egyik, a másik megoldás pedig egy külföldi kiállításon tetszett meg, mert a másik falszakaszra mintegy átfordulva fejeződött be. Az előbbi a falmozgatásakor keletkezett, kihasználhatatlan, függőleges falslicc fülkésített változata, amelyet a megrendelő kívánságának eleget téve "bárszekrénnyé" alakítottam a fülkével azonos méretű opálfehér plexiszekrénnyel "bélelve" ki. Ez egyúttal dekoratív hangulati eleme is a lakásnak, minthogy a szekrényajtón belül egy-egy fénycsövet helyeztem el, s mint egy "beépített állólámpa" ad hangulatvilágítást.

Marina parti lakás vendég wc elrendezés

Marina parti lakás modern fürdőszoba

Marina parti lakás modern fürdőszoba

Marina Part Budapest

Előtte állapot alaprajz

 



Új alaprajz Lókai Teréz

Lókai Teréz - Interior designer

www.lokaiterez.hu 

 Telefon: 06 30 984 1575