Kós Károly szavaival indítom gondolataim, ugyanis amikor néhány évvel ezelőtt magyarországi megrendelőim megkerestek, hogy egy „archaikus székely házat” szeretnének építeni és berendezni Sikaszóban, Kós Károly gondolatai vezéreltek. Lakberendezőként és bútorfestőként szívvel, lélekkel álltam rendelkezésükre, mert éreztem, hogy amit ők „ma”, itt Székelyföldön akarnak megvalósítani, az példaértekű.
Legjobb tudásom szerint igyekeztem egy olyan otthont kialakítani, ami ideálisan megfelel két család részére, a mai kor igényeinek, ugyanakkor stílusában, szín- és anyaghasználatában, magán hordozza a hagyományos székely berendezés stílusjegyeit, valamint tovább viszi azt a szellemet, ahogyan őseink építkeztek és éltek.
A hagyományos háromosztatú székely házak típusára osztottuk fel a belső tereket. A ház szíve, a középső helyiség, mely a két család által közösen használt „közösségi helyiség” megteremtésére ideális. Itt található a nappali-étkező valamint a konyha, közös mosdó és a szauna. A ház két oldalszárnyában találjuk a különálló helyiségeket, a szülői hálószobákat, a gyerekszobákat és fürdőszobákat.
Az enteriőr tervezésekor vigyáztam arra, hogy az összhatás ne keltsen múzeumi, tájházi hangulatot. A berendezés valamennyi darabja egyedi igényre szabottan, ma élő helyi kézművesek keze munkája. Több mint 30 kézművessel dolgoztam együtt, akik több esetben elismert népi mesterek, esetenként az őseiktől tanult családi mesterséget örökítik tovább. Minden helyiségbe egyedi kézzel festett bútorok kerültek. A bútorok szerkezeti felépítése nagyban kötődik a 2-300 éves hagyománnyal bíró székely népi festett bútorok stílusához. Színválasztásuk részint a hagyományos; részint a megrendelői igények, a helyiségek használóinak elvárása függvényében lett kialakítva. Mintakincsük a hagyományos udvarhelyszéki ornamentikán alapul, minden minta egyedi, személyre, darabra szabottan lett tervezve, megfestve.
A lakástextíliákat helyiségenként a bútorzat színéhez, stílusához terveztem. Az étkező-nappali és a hálószobák szőnyege természetes növényi alapanyagú festékekkel festett, kézzel szőtt „gyergyói festékes szőnyegek”, míg a gyerekszobákban szintén kézi szövésű bolyhos gyapot szőnyegek, az egyéb helyiségekben pedig rongyszőnyegek találhatóak. A függönyök anyaga lenvászon, díszítésük kézi horgolású csipke, és a gyapjúval töltött ágyneműk huzatai is lenvászonból varrt míves darabok. A konyhai textíliák, abroszok is kézi szövésűek, hagyományos szövésmintával készültek. A gyerekszobákban kenderből csomózott falvédők, a konyhában udvarhelyszéki „rózsás” és „szarvasos” varrottasok képezik a leglátványosabb dekorációs elemeket.
Az étkezőben található a csempekályha, mely a ház szívében a meleg forrása, ami bensőséges atmoszférával tölti be a ház közösségi terét. Csempeelemei kézzel készített remekművek egy hajdani „csíki” csempe reprodukciói. A berendezés részét képezik olyan kerámia, csuhé, faragott, gyékény és vessző tárgyak, amik szintén hagyományos eljárással készültek és amik jól használhatóak, esetenként vidám színfoltját képezik az enteriőrnek.
Kézművesként szívvel-lélekkel dolgoztunk a ház berendezésén, és úgy gondolom, sikerült olyan berendezési tárgyakat alkotnunk, amik tartalommal töltik meg a házat, és kisugárzásuk által igazi otthonná válik. Belépve ide önkéntelenül érzem azt, hogy simogatnám mindazt, ami a kezem ügyébe kerül, minden darab szeretnivaló. Úgy gondolom, hogy ezen berendezési tárgyak által sikerült olyan enteriőrt kialakítani, ami jól tükrözi, hogy ma is lehet hagyományos alapokra épülő, természetes alapanyagokból, ügyes kezek által készített tárgyakkal, jól használható, a mai kor igényeit is maximálisan kielégítő otthont teremteni.
Nem kis kihívás és élmény volt számomra, hogy ezt a munkát elvállalhattam és kivitelezhettem. Ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki kötődést érez a székely népi kultúra iránt, aki szeretne természetes alapanyagokból, kézzel készített tárgyakkal berendezett otthonban, egészséges életteret, és életformát kialakítani Magának.
Bartos Tünde
lakberendező, bútorfestő