Hiába vannak kiszámolva a méretek, hiába tudja az eszével, hogy igen, minden megfelel a funkciójának, azért csak ott motoszkál a kisördög: 26 négyzetméteren tényleg élhet két ember is kényelmesen?

Ezekre a kérdésekre egy rövid üzenet adta meg a választ, ami ennek a péceli kislakásnak a tulajdonosától érkezett pár hónappal a beköltözés után. „Amikor arra a döntésre jutottunk, hogy belevágunk a lakásvásárlásba, úgy gondoltuk, hogy egy ekkora lakásnál kompromisszumokkal kell majd számolnunk, egész egyszerűen a méretéből fakadóan nem lehet minden tökéletes. Tévedtünk! Több hónapja itt lakunk, és napról napra jobban érezzük magunkat. „

Bejárati ajtó belső felén tükör

26 nm-es lakás előszobája

A szimpatikus fiatal pár tavaly tavasszal keresett meg, hogy segítsek nekik élhetővé tenni az újonnan épülő péceli lakóparkban vásárolt 26 négyzetméteres lakásukat. Szerencsére időben kezdtük el a közös munkát, hiszen a közfalak és a lefolyócsövek tervezett helyének megváltoztatása nélkül szinte lehetetlen lett volna két személy részére berendezni a lakást. A lakótérben egyik hosszanti falat két ablak szabdalja három részre, a rövidebbik oldalt pedig majdnem teljes mértékben elfoglalja a nagy teraszajtó, így a helyzetünk még nehezebb volt.

Mivel a fiatalok életvitelszerűen használják a lakást, fontos volt, hogy ne kelljen naponta többször átrendezniük az otthonukat az alvás miatt, legyen elegendő tároló hely a ruháknak, háztartási eszközöknek. Azzal, hogy az ágyat egy „hálókuckóban” helyeztük el, meg tudtuk oldani, hogy elférjen egy nagyméretű ruhásszekrény, illetve az ágy alatti több mint 2 köbméternyi hely is teljes mértékben ki lett használva a ruhásszekrény alatti mély fiókoknak köszönhetően.

Többfunkciós tér étkezővel, konyhával

Tükrös nappali szekrény térnövelő hatással

Tölgy színű konyha fehér fiókokkal

Terített asztal téglafal mintás tapétával

Igényes nagy konyha kis lakásban

Mivel gyakran főznek, nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy elég hely legyen az ételek előkészítéséhez, elkészítéséhez, ezért nagyon örültek neki, hogy egy teljes értékű konyhát tudtunk kialakítani.
A fürdőben is törekedtünk arra, hogy minél jobban kihasználjuk a tér adta lehetőségeket. Az egyik falat teljesen beépítettük egy tolóajtós szekrénnyel, ami többek között a mosógépet és a gázkazánt rejti. Az igazi luxus azonban az, hogy a lakásba belépve, egy pici, de használható előszoba fogad, amitől a lakás nem apartman, hanem igazi „otthon-érzést” nyújt.

Téglafal mintás tapéta nappaliban fehér

Hálófülke kialakítása kis lakásban

Hálófölke függönnyel elválasztva

Világos fürdőszoba kis mosdóval

Íves zuhanykabin a fürdőben

Tolóajtós szekrény a fürdőszobában

A térérzet növelése miatt döntöttünk a világos színek mellett és a sok tükör is részben e célból került be a lakásba. Tudatosan kevés színt használtunk, a lakáson végig vonul a fehér és a tölgy, színt a textíliákkal vittünk a térbe, törekedve a letisztult, harmonikus hatásra.

Hátsó terasz lakóparki lakáshoz

Fiatalos, barátságos enteriőrt, igazi otthonos kis kuckót szerettünk volna, amit, ha úgy adódik, könnyen tudnak értékesíteni. Ez azonban még várat magára, a fiatalok egyelőre élvezik az első közös lakásuk adta örömöket.

SmART Home Stúdió

Vásárhelyi Ilona lakberendező

Telefon: 06205520391

Vásárhelyi Ilona lakberendező