Budapest belvárosában, ennek a 114 m2-es ingatlannak az áttervezésére kaptunk megbízást úgy, hogy a lakásból 2 db jól funkcionáló kiadásra szánt elegáns apartmant tervezzünk. Munkánkkal folyamatosan támogattuk a felújítást, egyeztettünk a szakemberekkel, a nem várt helyzeteket közösen oldottuk meg. Ilyenből nem kevés van egy belvárosi lakás felújítás folyamán.

Az lakás áttervezése után az utcafronti részből egy nagyobb alapterülettel, két hálószobás apartman alakítottunk ki, míg a nagy lakásnak a nyugati tájolású belső udvarra néző részéből egy kisebb, elegáns stúdió lakás lett. A terek kialakítása nem volt egyszerű feladat a gépészeti lehetőségek miatt, de a folyamatos egyeztetések a szakági kivitelezőkkel, végül is eredményre vezettek. A szűkös hely igényelte azt a megoldásunkat, hogy a hálószobából nyíló fürdőszoba bejáratát a tolóajtós beépített szekrény rejti magában. Ezek után kezdhettünk hozzá a lakások elegáns, nagypolgári stílusának megfelelő enteriőrök kialakításához, amelyek harmóniában vannak korunk életvitelével, modern és design bútoraival, tárgyaival.

A tulajdonos messzemenőkig igyekezett a lakás eredeti stílusát, formakincseit megtartani. Ahol lehetett fel lettek újítva az ajtók, a rossz állapotban lévő ajtók viszont újra kellett gyártatni az eredetivel azonos formában és kivitelben. Az elegáns fehér falak gipsz díszlécezést kaptak, amelyek visszaköszönnek a mennyezeten és a holkerben is, ahol a díszléc LED világítást rejt. Az „polgárian-elegáns-modern” terekben színben és mintázatban is jelen vannak a nemes anyagok. Harmonikusan fut végig a lakáson a természetes fa hatás, az akryllapok selyem fénye, de ékszerként emelkednek ki a fehér falakból a kristálylámpák is, amelyek jól harmonizálnak a modern design bútorokkal. Az okkersárga és arany árnyalatú selyemfényű textil a lakás férfias jellegét lágyítja.

A fürdőszobákba extra méretű zuhanytálcát, márványhatású 60x60cm-es fali csempeburkolatot, egyedi fürdőszobabútort terveztünk. Egy belvárosi üzletben egyedi dekorációs tárgyakat, kisbútorokat választottunk, míg a tulajdonos az Ecseri piacon és régiségkereskedésekben vásárolt. Munkánk utolsó fázisa a fotózáshoz való utolsó simítások voltak, amely után pezsgővel köszöntük meg a közös munkát a megrendelőnknek.

A tervezők elérhetőségei:


Ferenczi Éva lakberendező

Ferenczi Éva lakberendező

Telefon: +36-30-437-6455

Web: www.studiotrend.hu


Istók Zsuzsa lakberendező

Istók Zsuzsa lakberendező

Telefon: +36 20 9878175

Web: www.profilakberendezo.hu