Zsófia már korábban is együtt dolgozott a megbízóval, ugyanis a családi házuk belső tereit is ő rendezte be illetve a kivitelezésben is aktívan részt vett. A megbízónak az új lakás színeiről határozott elképzelése volt: fekete-fehér alapszínek, melyekbe a lila és árnyalatai vigyenek játékosságot. A lila egy megosztó szín, ám kiválóan társítható a színpaletta semleges és élénk árnyalataival is. A modern lakberendezés mellett természetesen a praktikum is fontos szempont volt. Az előszobai gardróbot például úgy alakították ki, hogy a kabátok melletti szekrényben elférjenek a takarítóeszközök is, így sosem lesznek szem előtt. A hálóban pedig az ágy mellett és fölött, valamint a tv oldalán a zsúfoltság érzete nélkül kaptak helyet az akasztós és a polcos szekrények.
A gépészeti kiállások már adottak voltak, ehhez kellett alkalmazkodni a nagy költségekkel járó bontás és átalakítás helyett. Az előszoba-konyha-nappali-étkező padlója fahatású kerámia burkolatot kapott, ami a fürdőszobában is folytatódik. A hálóba viszont - hasonló árnyalatú - parkettát választottunk. A falakra egyedi méretű és mintázatú kerámiaburkolat és kókuszmozaik került. Az étkező falburkolata mintás kerámiaburkolatot kapott, egyrészt azért mert játékosságot hoz a térbe és színvilága remekül illeszkedik a modern koncepcióba, másrészt a könnyű tisztán tarthatóság miatt is előnyös. A falak homokszínű árnyalatot kaptak, ami a hálószobában mályvával egészült ki, tovább lágyítva és feloldva így a fekete-fehér szigorúságát. A fürdőszobában lilás árnyalatú üveg és ezüstszürke ultravékony palával díszített térelválasztó fal rejti el a mosógépet és a bojlert. Mivel a "fal" egy sínrendszerben elcsúsztatható, könnyű hozzáférést biztosít mindkét készülékhez, illetve eltolva akár a wc is elrejthető. A fekete ajtólapok fehér keretei tovább fokozzák az egész lakásra jellemző játékosságot és kontrasztot.
A lakás elkészült, és profi fotós, Oravecz István készített képeket a végleges változatról.
Szalárdi Zsófia lakberendező
2040 Budaörs, Károly király u. 16.
Természetes Kövek Háza bemutatóterem
+36 20 949 3979
Weboldalam: www.lamaison.hu