Vasziljevics Erika szenvedélyes felújító. Az utóbbi lassan egy évtized alatt csapatával elsősorban saját tulajdonba vett lakásokat újítanak fel eladási céllal. A vásárlás után egy profi tervezővel először az alaprajzot gyúrják át alaposan, hogy a leginkább élhető tereket hozzák létre, amikben akár maguk is szívesen beköltöznének. Ha kell falakat helyeznek át, vagy új helyiségeket, funkciókat alakítanak ki. Ezután a belső munkátokban jártas és megbízható mesterek kivonulnak a helyszínre és a kialakított koncepció mentén újítják meg a tereket, mindent pontosan a tervek szerint. Erika a tervezésen és a koordináláson túl a dizájnnal, a burkolatok és minden látszó dolog beszerzésével is foglalkozik. Minden otthon esetén a prémium minőség kialakítása a cél, középszerű lakást nem adnak át, úgy vélik, hogy, abból sok van a piacon. A szakembereket az utolsó ütemben a rutinos home staging csapat váltja, akik berendezik a lakást, megtöltik a teret élettel és minden részletében vonzóvá teszik.
A most bemutatott ingatlan Zuglóban, a Bánki Donát parkban található. A megvásárlását alaposan át kellett gondolni, mert a lakás egy lift nélküli ház harmadik emeletén találhatón. A vonzó ebben a lakásban mégis a lehetőség volt, és hogy az adottságok is megfelelőek voltak ahhoz, hogy valóban kellemes lakás születhessen meg, amit majd a városi létet kedvelő fiatalok fognak szívesen birtokba venni. Az alaprajz variációk közül a legjobb döntésnek a kétszobás kialakítás tűnt. A lakás eredetileg körbejárható volt, de falbontások után jobbnak látták, ha a konyha és az étkező funkció új helyre kerül, a régi kamra pedig gardrób formájában a hálószoba része lett. A lakás méreteiből fakadóan alkalmas egy párnak is, de teljesen megfelelő befektetésként kiadásra is két külön bérlőnek, ugyanis az alaprajz ezt lehetővé teszi. A lakás téglalap alakú, a két szélén vannak a szobák, középen pedig a konyha és a vizes helységek. A modern berendezéshez jól illenek a természetes fa árnyalatok, a konyhafal cementlap mintás burkolata és a teljesen megújult modern fürdőszoba türkizes színvilága is. A lakáshoz tartozik még egy kis felújított erkély, ami a parkra néz, így egy reggeli kávét ott mindenképpen hangulatos lesz elfogyasztani.
My Craft 2016 Kft.
Vasziljevics Erika tulajdonos
Telefon: 06 30/625-8808
Facebook oldalunk itt található
E-mail: erika.vasziljevics@gmail.com
Home Staging csapat: Lakásszépítő Stúdió