Az biztos, hogy a központi elhelyezkedésű lakások népszerűen, de valóban annyival többet is adnak?

Flatco bérlakás

Az ingatlanpiac laikusként egy hatalmas játszótérnek tűnhet. Szebbnél szebb ingatlanok sorjáznak a kínálatban, melyeket böngészve bárki válogathat vagy ábrándozhat. Ha azonban belecsöppenünk a hirdetések valóságába, az illúziók hamar szertefoszlanak. A piac így inkább tűnik csatatérnek, ahol sokszor közelharc folyik a népszerű albérletekért. Ha pedig frekventált időszakban kelti fel érdeklődésünket egy bérlakás Budapest népszerűbb kerületeiben, a kilátások nem túl fényesek.

A kereslet persze nem egyenletesen magas, így például a belvárostól távolabb eső albérletek kevesebb érdeklődőt vonzanak. Budapest belvárosa pedig régóta aduász az ingatlanirodák kínálatában. Mivel a belső kerületek meglehetősen sűrűn lakottak, így folyamatosan sok opció áll a lakáskeresők rendelkezésére. Ám az említett szimbolikus közelharcok is állandóan jelen vannak. Mitől kelendőbb egy bérlakás Budapest belvárosában, mint a város más részein?

Fiatalos dinamizmus pesti módra

A főváros esetében régi vita, hogy a pesti vagy a budai oldal kedvezőbb lakhatás szempontjából. A két városrész azonban teljesen mást kínál. Míg Buda a zöldebb, békésebb kerületek otthona, addig Pest a nyüzsgő mindennapok, a sodró éjszakai élet központja. Ezen belül is kiemelkednek a pesti oldal belső kerületei, mint az V., VI., VII. vagy épp VIII. E városrészeket előszeretettel választják fiatalok, diákok, hiszen minden számukra fontos hely pár megállónyi vagy épp gyalogtáv.

Modern bérelhető lakások Budapest

Sok bérlakás Budapest e kerületeiben található, a kereslet pedig túl is nő a kínálaton. A paletta is rendkívül színes, hiszen a régi polgári lakások éppen annyira népszerűek, mint az újépítésű vagy felújított lakások. Pest belvárosában elsősorban a már említett nyüzsgést és központi elhelyezkedést keresik, így a lakások minősége és állapota sokszor másodlagos szempont. Így tehát elmondható, hogy élmények terén sokat ad a belváros, de nem biztos, hogy mindenki ezt az életmódot preferálja.

A nyugalom szigetei

Sokak számára vonzóbb lehet egy bérlakás Budapest kevésbé frekventált részén. Mivel munkájuk vagy tanulmányaik révén sokan eleve minden nap a belváros felé veszik az irányt, hazaérve inkább nyugalomra vágynak. Ehhez pedig nem is kell feltétlenül a külső kerületek kertvárosi részeire költözni, hiszen a belváros közvetlen közelében lévő kerületek is kedvező alternatívák. Csendes, ideális fekvésű városrészek ezek, melyek élhető átmenetet képeznek a kerületek között.

Ezek a kerületek ingatlan szempontból is vonzóak, hiszen számos újépítésű, prémium minőségű, mégis megfizethető árú ingatlan található bennük. A bérlakások budapesti kínálata sok olyan lakást is rejt, melyek e feltörekvő, mégis élhető kerületekben találhatók. Míg sokan épp a nyüzsgés miatt választják a belvárost, mások éppen ettől szeretnének valamelyest szeparálódni, hiszen számukra nem ad annyival többet. A budapesti albérletpiac pedig mindenki számára kínál élhető megoldást.