Erika mesél a felújítás részleteiről: "Az Egressy úton lévő lakás alaprajza már ismert volt számomra. Néhány éve már volt a mögötte lévő háztömbben egy ilyen ingatlanom, úgyhogy nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok. Tudtam, hogy az egész lakás csupa fény, minden helyisége ablakos, nagy erkélye van, és sok-sok tárolófelületet rejt, így felújítás szempontjából is jó alapanyag volt. Azt is tudtam, hogy a konyhából szeretnék egy kis szobát csinálni, de azt nem gondoltam, hogy a vizet és a csatornát nem tudjuk ugyanúgy mozgatni, mint az előző lakásban.  Végül sikerült megoldani minden nehézséget. 

A lakás eredetileg 2 szobás volt, de jutott hely még egy fél szoba kialakítására, ami lehet dolgozó, gyerekszoba vagy vendégszoba is.  A cél érdekében falakat kellett mozgatnunk. A régi konyha falát a fürdőszoba felé toltuk, hogy beférjen egy normál méretű ágy, és a nappali falát is mozgattuk a hálószoba irányába, hogy nyerjünk még 40-50 centit a konyhának és a nappalinak. 

A lakás alaphangulata modern, fiatalos és letisztult. A koncepcióban a természetes, natúr dizájn dominál sok faléces falpanel borítással, leveles tapétával, elegáns fehér fürdőszobával és  visszafogott, harmonikus színekkel. Még a konyha is csak két színből áll, nem hoztunk be egy harmadikat a konyhafal burkolattal, mert tudtam, hogy a nappaliba kerülő tapéta viszont ütős lesz. A lakás harmonikus és egységes, de egy üde és vagány figyelemfelkeltő spot kellett bele, és ez lett a nappali fala. Végül a csapat után a lakberendezők is kiváló munkát végeztek, mivel a betett bútorok nem a zsúfoltság hatását keltik, hanem szépen támogatják a meglévő dizájnt és pont megfelelően ellensúlyozzák a tapéta hatását. Összességében nagyon kellemes és fiatalos eredményt kaptunk, szerintem új tulajdonosa boldog lesz vele. "

My Craft 2016 Kft.

Vasziljevics Erika tulajdonos
Telefon: 06 30/625-8808

www.ingatlanokfelujitasa.hu

Facebook oldalunk itt található

Vasziljevics Erika

E-mail: erika.vasziljevics@gmail.com

Home Staging csapat: Lakásszépítő Stúdió