A szentpétervári ADT Stúdió egy 29 m2-es minilakás berendezésére kapott megbízást, ahol ki kellett alakítani egy második fekhelyet is. A konyha és a fürdő a lakás középpontjában található strang köré csoportosul. A kis lakás egyik legérdekesebb bútora a bejárattól a nappaliig húzódó egybefüggő elem. Az első fele egy praktikus előszobaszekrény. Középen jutott hely az elektromos sütő és további beépített konyhai gépek elhelyezésére tetszőleges magasságban. Az elem hátsó részében találjuk a TV-t, körülötte pedig polcos és zárt tárolóelemeket.
A konyha egyébként a tervek szerint főzésre is alkalmas lesz. A fennmaradó ablak előtti világos részben egy háromszemélyes étkezőt lehet kialakítani. A türkiz kanapé kinyitható, napi alvásra alkalmas, éppen ezért nincs előtte dohányzóasztal. Az ötletes tervezők megoldották a második fekhely kérdését is, méghozzá egy keresztbe elfordított hálófülke formájában. Egy kicsit zártabb ez az elem, de az ablak felől elég sok természetes fény érkezik.
Fiatalos berendezés natúr fafelületekkel sárga és türkiz színekkel. A konyha oldalfala matt antracit, ahová egy fém könyvespolc is jól elfér.
A második fekhelyhez lépcső segítségével jutunk. Ötletes megoldás, amit csak egyedi tervezéssel és bútorokkal lehet megvalósítani ennyire kis alapterületen.