A projekt részleteiről Vasziljevics Erika a My Craft tulajdonosa mesél:
Ezt a 63 nm-es Nagyszombat utcai lakást az előző tulajdonos magának szerette volna megcsinálni, ám végül mégis az eladás mellett döntött. A bontást már megcsinálták a terveket pedig átadták. Mi teljesen új szempontok szerint gondoltuk újra az alaprajzot, úgyhogy több falat is visszaépítettünk, ami előzőleg elbontásra került.
Ekkora alapterületen már 3 szoba kényelmesen elfér, és a funkcionálisan jól átgondolt alaprajz még több hozzáadott érték megépítését is lehetővé tette a számunkra. Gondolok itt arra, hogy sikerült egy elég nagy háztartási helyiséget/mosókonyhát is kialakítani, valamint +1 mellékhelyiség is kényelmesen elfért.
A lakás K-NY-i tájolású, legfelső emeleti, így extra világos. A bejáratnál a folyosót sok szekrénnyel építettük be, hogy a tárolás kényelmes legyen, mögéjük rejtettük a villanyórát és a gázórát. Az egyik szekrény tükrös tolóajtót kapott, hogy ez is nagyítsa a teret és még több fényt kapjon a helyiség.
Az amerikai konyhás nappaliban szeparáltan elfért az étkező rész is. A konyhát világos bútorlapból készítettük és egy fehér strukturált csempét tettünk fel, hogy ne nyomjuk össze a teret, és hogy ne a konyha, hanem a nappali rész falipanelje legyen a hangsúlyos. Ezzel az elforgatott megoldással modern és trendi hatást értünk el.
A két háló tapétát kapott, hogy itt se nyomjuk agyon a tereket, de azért a fehér falak egyhangúságát megtörjük. A fürdőben a csempe egy érdekes burkolással lett feltéve, ezzel is kicsit egyedibbé téve a lakást a többitől, mert én ezt a fajta burkolatkiosztást nem sűrűn látom. A második mellékhelyiségbe egy mennyezetig érő szekrényt tettünk led világítással, ami sok mindent el tud nyelni. A háztartási helyiségben kapott helyet a cirkókazán, valamint kiállásokat csináltunk a mosó-, és szárítógépnek is, valamint tettünk ide is egy törölközőszárítós radiátort arra az esetre, ha valamit gyorsan meg kell szárítani.
Végül pedig ismét a Lakásszépítő Stúdió home stagingelte a lakást. Annyi kérésem volt hozzájuk, hogy élénk színeket hozzanak. Szerintem nagyon szépen megoldották most is a berendezést, nagyon harmonikus, modern és egységes lett a végeredmény.
My Craft 2016 Kft.
Vasziljevics Erika tulajdonos
Telefon: 06 30/625-8808
Facebook oldalunk itt található
E-mail: erika.vasziljevics@gmail.com
Home Staging csapat: Lakásszépítő Stúdió