1/4 - Dóró Judit, a DD Interior Belsőépítészeti Stúdió vezetője általában nagy alapterületek megálmodója. A szűkebb alapterületen így valósította meg a rá jellemző belsőépítészeti koncepciót:
"Ezt az egy hálószobás kis lakást egy társasház felső szintjén találjuk. Az egyediségét építészeti szempontból a különleges formájú ablakok és a világos nappali adja. Viszonylag kis terek tervezése jóval nagyobb gondosságot igényel, mint a nagyobb alapterületűek, hiszen itt tényleg minden centiméter számít. Pontosan tudni kell, hogy mi mennyi helyet vesz el a térből és fontos optimalizálni a helyigényeket valamint az egyes funkciókat.
Jelen esetben a konyha és étkező helyét kellett, a nappalihoz igazítani megtartva a helyes arányokat és a használhatóságot. Figyelembe vettük a tájolást, illetve azt, hogy a nappali tere kerüljön fókuszba. A lakást előre megépített gipszkarton álmennyezettel és burkolatokkal és ajtókkal együtt kaptam meg, így ezek fix, de jól felhasználható elemeket jelentettek az új dizájnban. A tervezői szabadságnak természetesen nem tudtak gátat szabni, mert olyan erős látványelemek kerültek a helyiségekbe, amik a leendő bérlőket is le fogják nyűgözni. A kellemes és megnyugtató hangulatot földszínek biztosítják. Szürke, bézs, barnás árnyalatok és a terrakotta egy kiegészítő színként jelenik meg. A világos színek itt tértágító hatásuknál fogva is több szerepet kapnak. A bútorok könnyedek íveltek és modernek a szellősség hatását keltik, ezáltal a tér is átlátható és tágas marad. Ez a hangulat gyakorlatilag a lakás teljes egészén végigvonul. A modern és art deco hangulatú képtapéták is fellelhetők több térben is, drámai megjelenésükkel hangsúlyozva az eleganciát. Mivel még nem tudható, hogy ki fogja bérelni ezért a lakást így a berendezés kialakítása megfelel egy hölgy vagy egy úr számára is. Ez a szempont tervezés tejes folyamata alatt hatott a végleges megjelenésre.
DD Interior Belsőépítészeti Stúdió
Dóró Judit - Belsőépítész, lakberendező
Telefon: +36 30 255-2479
Látványtervek és szöveg: Dóró Judit
A tervek minden egyes részletei szerzői jog védelme alatt állnak és a DD Interior Studió tulajdonát képezik!