A polc gyakorlatilag egy tárolófelület, amit a napi használati szokásainkhoz mérve tudunk olyan falfelületekre felszerelni, ahol rendszeresen szükség lesz rá. Egyszerű kialakításánál fogva egy helytakarékos tárolási megoldásnak mondható, mert jellemzően nem emelkedik ki a térbe, nem akadályoz minket a mozgásban és a közlekedésben. A polcok vásárlása legtöbbször akkor történik, amikor egy helyiségben további pakoló(rakodó) felületet szeretnénk kialakítani. Pedig gondolkodhatunk fordítva is. Érdemes az otthonunk minden helyiségét áttekintenünk, ahová érdemes polcot felszerelnünk, sőt, lehet, hogy egy-egy kevésbé használt robusztus bútor helyét is kiválthatjuk néhány egymás alá szerelt polccal. A kihasználatlan sarok felületekre is lehet polcot szerelni.
Az előszoba az a helyiség, ahonnan elindulunk a nap elején és ide érkezünk meg először. A kulcsainkat, a telefonjainkat, apróbb tárgyakat érdemes polcon tárolni. A sapkák, esernyők vagy éppen a kutyus póráza is jól elfér a polcon.
A nappalik berendezésekor már sok olyan bútorkombinációt találunk, ahol polcos elemekkel egészül ki egy szett. Ez nem véletlen, ugyanis kisebb tárgyak elhelyezésével megfelelően dekorálható a nappali. Ha vannak még szabad falfelületek a lakásunk nappalijában, akkor érdemes beiktatni néhány, a meglévő bútoraink stílusához illő lebegő, üveg vagy konzolos polcot, amiken a könyvek, vagy a növények kaphatnak új helyet. Ezek a egyaránt jól illenek a modern és a minimál lakberendezési stílushoz.
A konyhabútor trendekben is újra visszatért a nyitott fémpolcos elrendezés a trendekben, zárt bútorokkal kombinálva. Ahogyan a romantikus és a vidéki stílusú konyhák esetében megszerettük, a főzés kiegészítői, a hétköznapi használati tárgyak újra szem elé kerülnek. Ide érdemes jól terhelhető polcokat választanunk.
A hálószoba helyenkénti szűkössége nem minden esetben teszi lehetővé, hogy különálló éjjeliszekrényünk legyen. Ilyenkor egy keskenyebb polccal, vagy sarokpolccal válthatjuk ki ezt a kisbútort. A polcon pedig egy szép olvasólámpát vagy magazinokat helyezhetünk el.
A gardrób talán az egyik legtöbb tárolási kapacitást igénylő helyiség, ahová nem tudunk elég polcot választani. Itt is érdemes az igényes profillal kialakított polcot választani, amely polcelemekből is kialakítható úgy hogy az összehatás is stílusos legyen.
A gyerekek szobájában a játéktárolók gyakran tömve vannak, és az újabb és újabb játékoknak is kell a hely. Ezen a tárolási dilemmán segíthet újabb polcok felszerelése a gyerekszobában. A gyerekek egyébként is szívesen nézegetik a játékaikat, a frissen elkészült alkotásaikat, vagy a frissen összeragasztott legújabb repülőmodelleket.
A home office vagy az otthoni dolgozószoba általában kisebb légterű helyiség. Ilyenkor érdemes minden hasznos zugot jól kihasználni. A mappát, iratok, könyvek tárolásához a könnyen elérhető polcok tűnnek a legjobb választásnak.
A garázsunk szintén egy olyan hely, ahol idővel csak egyre nő az elpakolni való holmik mennyisége. De egy jól kialakított polcrendszeren mely mindig bővíthető ezen is tud segíteni, és nem is vesz el túl sokat a térből. Érdemes tehát felfedeznünk a polcokban rejlő lehetőséget. Elérhető áruk mellett jó szolgálatot tesznek a házunk vagy a lakásunk bármely pontján. Könnyen átszerelhető, tisztán tartható, kibővíthető.
A Polcmester az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező cég a polcok piacán, akik segítenek választani a lakberendezésben elengedhetetlen polcok egyre nagyobb választékából.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, vagy mint viszonteladó érdeklődik a termék iránt keressen minket az alábbi elérhetőségeken és tekintsék meg videónkat:
30 év tapasztalat a polcok világában
OmniOpt Kkt.
Telefon: +36-30-952-6395
E-mail: polcbolt@gmail.com