Az IKEA küldetése a Földön, hogy azoknak is mindent egyszerűvé és érthetővé tegyen, akik úgy botorkálnak át az életen, hogy fogalmuk sincs, mihez, hogy nyúljanak. Bár a bútorszerelésben akadhatnak gondjaik, egy sor, most kiadott receptjüket olyan egyszerű elkészíteni, hogy ezek után már egy hagyományos szakácskönyv is fel fogja adni a leckét.

Az IKEA kanadai leányvállalata és egy torontói marketing cég egyedülálló találmánnyal állt elő egy ottani konyhabemutatón, a neve: “Süsd meg ezt a lapot”. Ez nem más, mint az adott recept hozzávalói egy sütőpapír lapra természetes élelmiszerfestékkel felrajzolva, hogy a kezdő szakács lépésről-lépésre kirakosgathassa a hozzávalókat, majd egy mozdulattal összecsavarja és sütőbe tehesse a csomagot. Nem is lehetne egyszerűbb! Tekintse meg a következő képeket és döntse el, hogy igazunk van-e!

Ravioli svéd húsgolyóval – a skandinávok átveszik az olasz klasszikus fogást

Ravioli svéd húsgolyóval Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Zöldfűszeres-citromos lazac  - éttermi minőségű étel, amiről sosem gondoltad volna, hogy otthon is meg tudod csinálni

Lazac Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Lazac Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Lazac Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Lazac Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Fantasztikus koktélrák, amitől eldobják az agyukat a barátaid a következő bulidon

Koktélrák Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Koktélrák Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Koktélrák Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Koktélrák Ikea előre megrajzolt sütőpapíron

Szöveg: Bartha Nóra, Forrás: BoredPanda