Egy húsz éves múltra visszatekintő építőipari cég a szakmai tapasztalatai alapján olyan megoldást keresett tárolóhelységek tekintetében, amire addig még nem létezett termék vagy technológia. Olyan helytakarékos, kompakt tárolóra volt szükség, ami könnyen beépíthető és nem foglal a telken sok helyet – ez az innováció a mobilpince.
Ma már szinte minden házat úgy terveznek, hogy nincsen benne kamra, a pincékről meg végképp lemondtunk a modern építészet érája alatt. Ezzel párhuzamosan azonban újra divat lett a kertészkedés, konyhakertek építése, saját gyümölcs-, és zöldségtermesztés illetve feldolgozás. Ehhez viszont szükséges a hűvös, fénytől elzárt helyiség, ahol tárolni lehet a lekvárokat, befőtteket, télre elrakott terményeket, húskészítményeket. Újra szükség van a kamrákra, pincékre, de kész házban utólag kialakítani ilyen helyiségeket szinte lehetetlen a szakemberhiány, a statikai viszonyok vagy az elszállt alapanyagárak miatt. Így jött a mobilpince gondolata, ami külföldön már ismert, de nem igazán elterjedt megoldás.
Gyors és egyszerű szerelés
„A mobilpince nagy előnye, hogy gyorsan telepíthető, egyszerű megoldás, amihez nem kell hónapokra feltúrni a kertet, udvart. Ráadásul szakemberek sem kellenek a mobilpince beépítéséhez. A pince telepítése három egyszerű lépésből áll: a szolgáltatás részeként kiássák a pincének a gödröt, beemelik a műanyag mobilpincét, majd visszatöltik a földet a gödörbe és már használható is az új tárolóhelyiség, ahol végre hűvösben raktározhatjuk a boros palackokat és tartós ételeket.
Költözés során gond nélkül magunkkal vihetjük a pincét, hiszen könnyen kiásható, kiemelhető és szállítható az új telekre. Mivel építőipari kivitelezéssel foglalkozom, az volt az első gondolatom, amikor megláttam használatban egy ilyen mobilpincét, hogy ez rendkívül praktikus és gyorsan beépíthető, ennyi idő alatt egy jacuzzit nem lehet telepíteni, nemhogy pincét! A másik hatalmas előnye ennek a megoldásnak, hogy ilyen áron, ilyen minőségű pincét nem tudunk kivitelezni, főleg nem utólagos kiépítéssel“ – meséli Varga Balázs építészmérnök, a Mobilpince ügyvezetője.
Természetes hűtőszekrény
A nemzetközi piacon ezt a terméket natural refrigeratornek, vagyis természetes hűtőszekrénynek nevezik, hiszen sokan arra használják, amire a modern kor embere a hűtőt, azaz az összes romlandó élelmiszert ebben tárolják a föld alatt elektromos felesleges elektromos áram használata nélkül. Elterjedt elnevezés még a mobilpincére a klimakeller szó is, amely klimatizált pincét jelent, vagyis egy állandóan hűs tárolóhelyiséget.
Rögtön költözhető
A mobilpince a telepítés után rögtön belakható, hiszen van benne kész padlózat, polcrendszer, lépcső, tényleg csak annyi dolgunk van, hogy telepakoljuk a helyiséget. A mobilpince élelmiszeripari HDPE műanyagból készült, a hőtartása így nagyjából olyan, mintha csempézett falú pincénk lenne.
„A mobilpincék rotációs fröccsöntéssel készülnek, vagyis egyben öntik ki, hővel megformálják és végeredményként egy varratmentes formát kapunk, ami azért nagyon fontos, mert illesztési rés híján nem lehetséges a szivárgás, így talajvizes környezetbe is le lehet tenni. Sok talajvíz esetén sem kell az elmozdulástól tartani, hiszen több ponton lehorgonyozzuk a pincét. Bő talajvíz mellett egy klasszikus pince építése szinte esélytelen vagy olyan többletköltséget jelent, amiért már nem éri meg megcsinálni.“ – teszi hozzá az építészmérnök.
Itthon még kevésbé ismert
A magyar cég szakemberei már 2020-ban felismerték a piaci rést, de nem találtak Magyarországon olyan fröccsöntő üzemet, ahol van akkora rotációs kemence, amivel ki lehet önteni egy egész pincét. Az egyik hazai üzem két részben tudta volna kiönteni, majd összeragasztották volna, de azzal nem lehet azt a minőséget és látványt elérni, mint az illesztésmentes megoldással, így az Európai Unióban keresek és találtak is mobilpince-gyártót.
„Ahogy a hazai vásárlók lassan megismerik a mobilpincéket, azt látjuk, hogy a tárolók felhasználása igen változatos: a legtöbben tárolásra használják, klasszikus értelemben vett kamrának, például borospincének, sajtérlelőnek. Akár mondjuk kerti tárolóként is jól funkcionál, de egyre többen vannak azok is, akik a medencéjükhöz tartozó gépházat a mobilpincében alakították ki. Olyan ügyfelünk is van, aki nyári gyerekkuckónak rendezte be. “ – sorolja Varga Balázs a felhasználási módokat.