Reitter Ferenc utca Impala székek irodába

Mivel még az idei évben is sokan dolgoznak home office-ban, még fontosabb, hogy odafigyeljünk az egészségünkre és ebbe a figyelembe a munkavégzés komfortja is beleszámítson. Nagyon fontos, hogy tárgyilagosan álljunk hozzá a paramétereinkhez, mert sokan vagyunk olyanok, akik az átlagnál nagyobb testalkattal rendelkezünk. Mindegy miért alakult ez így, a forgószék kiválasztásánál ilyenkor a nagy teherbírású forgószék lesz az ideális választás.

Ha pedig nagy teherbírású forgószéket keresünk, akkor érdemes az Impala Bútorkereskedő Kft. – A Székkirály 13. kerületi áruházának választékát is megnézni és tanácsot kérni az eladóktól. Mi azt tapasztaltuk, hogy mindenre is tudják a választ. Így, amit legutóbbi látogatásunkkor megtudtunk, azt most továbbadjuk az olvasóknak.

Először is érdemes tisztában lenni azzal, hogy minden szék esetében megállapítanak egy súlyhatárt, ami a maximális teherbírást jelenti. Azért beszélünk egyes forgószékek esetében nagy teherbírásról, mert ezek az átlagos 110 kg helyett többet is elbírnak. De a nagy teherbírású forgószékek is többfajta súlykategóriába sorolhatók. Egyesek 150 kg-ig, mások akár 200 kg-ig,  ritkább esetben akár 250 kg-ig is terhelhetőek. Császár Gusztávné Margitka, áruházvezető szerint általában a 150-200 kg terhelhetőségű forgószékeket keresik a vásárlók. Ezért van az, hogy az Impala Bútorkereskedő Kft. – A Székkirály 13. kerületi áruházában a nagy teherbírású vezetői forgószéke ezekből a típusaiból a legnagyobb a választék.

Forgószékek kiválasztása okosan

„Nem csak azért érdemes a nagy teherbírású forgószék mellett letenni a voksunkat, mert az több súlyt bír. Hanem azért is mert ezek a forgószékek szélesebbek, nagyobbak, megerősítettek a 110-130 kg-ot bírókkal ellentétben. Ugyan a nagy teherbírású forgószék bármelyikéről elmondható, hogy megerősített üléssel, magasabb, szélesebb háttámlával, gázliftes magasságállítással, csillag lábbal, extra nagy teherbírással és vastagon párnázott, kényelmes ülőfelülettel rendelkezik, de vásárláskor több mindenre érdemes figyelni.”

Az első dolog, hogy tudjuk, mire fogjuk, mennyit és milyen terheléssel használni a széket. Azt is tudnunk kell, hogy otthonunkban, irodánkban mennyi hely áll a rendelkezésünkre, milyen a meglévő bútorok színe, mihez kell design szempontjából illeszteni a nagy teherbírású forgószéket. Számításba kell venni azt is, hogy egy igazi nagy teherbírású vezetői forgószék, ami 200 kg-ig terhelhető nehezebb, mint egy átlagos forgószék, ezért a hazaszállítása sem annyira egyszerű.

Nagy teherbírású forgószék

Császár Gusztávné Margitka a nagy teherbírású forgószék vásárlásakor a következőkre hívja fel a figyelmet:

    1. Meg kell nézni, megfelelő szélességű-e a forgószék ülőrésze és megfelelő távolság van-e a két karfa között.
    2. Érdemes megvizsgálni a csillaglábak kialakítását az anyagukon át a formáig és a görgők minőségéig.
    3. Ellenőrizni kell, hogy a háttámla magassága és kialakítása megfelelő-e számunkra. Ennek ugyanis elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy tartsa a vállakat.
    4. A karfa több szempontból is fontos. Egyrészt kényelmi funkcióját tekintve a párnázott az, ami optimálisabb a kezek számára, másrészt anyagát és rögzítését tekintve támogatja a szék stabilitását tartósságát. „A Székkirály áruházában és webshopjában kárpitozott fém karfákat is találunk, amelyek úgy kapcsolódnak az ülőrészhez és a háttámlához, hogy összefogják azokat és így plusz stabilitást adnak a használó számára.”
    5. Minél nagyobb egy szék terhelhetősége általában annál magasabb az ára, ezért fontos, hogy a paramétereinkkel és a használati igényünkkel tisztában legyünk.
    6. Az ergonomikus kialakítás a testre és lélekre egyaránt jótékony hatású, de fontosak az egyéni paraméterek és az, hogy eddig hogyan ültünk. Viccesen azt is mondhatnánk, hogy nem mindegy, mi hol dudorodik és az hova esik.

Fekete masszív forgószék
    7. Az üléskárpit is megfontolás kérdése „mi arra is felkészültünk, hogy vannak emberek, aki kifejezetten nem szeretik a műbőrt, ezért szövetkárpitozású forgószékek is vannak a kínálatunkban”. Ezzel együtt tudni kell azt is, hogy a kiváló minőségű textilbőr tisztítása gyerekjáték.
    8. Az ülés magassága természetes, hogy gázlift segítségével egyénre szabható, de fontos ellenőrizni, hogy leüléskor a gázrugó mennyire tompítja a „székbe érkezést”. Jó, ha van TILT-mechanika, amely lehetővé teszi az ülőrész és a háttámla együttes mozgását, azaz a hintamechanikát. Ez általában az ülés alatti csavarral állítható funkció.
    9. A nagy teherbírású forgószéket nem csak a kényelem miatt érdemes kipróbálni megvásárlás előtt, hanem azért is, mert minden típusnál máshova esnek a varrások, máshol vannak a jobban párnázott, az esetlegesen jobban kidomborított részek.

Piros irodai szék

Ott jártunkkor megtudtuk, hogy mindig széles a választék, de folyamatos a változás is, mert az újabb fejlesztések újabb termékeket hoznak. Most a 200 kg-ig terhelhető nagy teherbírású forgószékből 5-fajtát találtunk, a 150-kg-ig terhelhető nagy teherbírású forgószékből pedig 6-ot. Emellett kiállítva is több mint 110-féle irodai és vezető forgószék van. Ráadásul jó hír, hogy 2022. június 30-ig minden nagy teherbírású 200 kg-ig terhelhető forgószék akciós. Így a 13. kerületi Reitter Ferenc u. 8/b. sz. alatt található áruházban és a webshopban is akár 38%-ot is spórolhatunk.

Gamer szék az Impala Bútorkereskedő Kft. bemutatótermében

Impala a Székkirály

Impala Bútorkereskedő Kft.

1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 8/b.
Telefon: 270 9700, +36 70 432 5000
E-mail: impala(kukac)impala.hu

www.impala.hu

Facebook.com/szekkiraly

Válasszon szeretettel, vegye kedvezményesen!
Impala a Székkirály!

Impala logo Székkirály