Pár nap alatt elkel

Az ingatlanszakember szerint hiány van a minőségi lakásokból, építeni viszont nem nagyon lehet sehova, mert nincs elég hely. Szentendrén a Püspökmajor lakótelepen 200-220 ezer forintos négyzetméteráron lehet panellakást vásárolni, jóval jutányosabban, mint téglát. A távfűtéses panelektől elzárkózó vásárlók körében közkedvelt téglalakásoktól kis túlzással néhány nap alatt meg lehet szabadulni Szentendrén. Egy ilyen típusú ingatlanért akár 500-600 ezer forintot is elkérhetnek négyzetméterenként, főleg akkor, ha a lakás frekventált helyen, például a Füzesparkban található – mondta Szabó Ferenc, a Korzó Immo Kft. tulajdonosa. Ez azért meglehetősen szélsőséges példa, hiszen átlagosan 14-15 millió forintot kell fizetni egy 53 négyzetméteres téglalakásért, amire a szakember szerint óriási igény lenne. Az árak meg csak emelkednek, de a lakások 80 százalékát mégsem lehet eladni.

Nem ér annyit, mint amennyinek gondolják

„Elképesztő, hogy egyes emberek milyen állapotú lakásoktól szeretnének irreálisan magas áron megszabadulni” – panaszolja Szabó. Pedig lenne igény a minőségre és a mennyiségre is, csak a rendezési terv nem teszi lehetővé új, sorházi, ikerházi lakások építését. Most egy ilyen típusú, 100-120 négyzetméteres ingatlanért 30-35 millió forintot lehet kapni. De nagyon kevés van belőlük, elvétve akad néhány. Ha ezekből több lenne, akkor azokat csillagászati áron lehetne értékesíteni. „Ugyanez a helyzet a telkekkel. Egy 700-800 négyzetméteres területért 18-20 millió forintot kérnek a piacon, de például az Óvárosban egy negyed ekkora telek, ugyanennyibe kerül. Csak éppen telekből sincs túlkínálat." Ezt a város főépítésze, Alföldiné Petényi Zsuzsanna is megerősítette.

Nincs hely

„Új építésű társasházi lakások építésére, a fejlesztésre alkalmas terület szűkössége miatt továbbra is kevés a hely. Az önkormányzat Szentendre még vonzóbbá tétele érdekében a belvárost és annak közösségi tereinek megújítását célozza, míg az épületek megújításának támogatására városvédő alapot hoz létre" – tette hozzá a főépítész. A kiköltözni vágyókon kívül új vevőként jelentek meg a város ingatlanpiacán a társasházi lakásból családi házba átköltöző helyiek. A legnépszerűbb terület továbbra is a Pismányi városrész, valamint az úgynevezett Szamárhegy, ahol ugyan viszonylag kisméretűek a házhelyek, de nagyon hangulatos városrész, ráadásul a belvárosban van. Kevésbé keresett a nagy forgalom miatt a HÉV környéke, de a Duna-partot is több vevő kerüli élénk forgalma és a zaj miatt, ellentétben a Bükkös-patak parti ingatlanokkal, amelyek egyre népszerűbbek Alföldiné szerint.

Fantázia? Van!

„A célkitűzések öt fantázia név köré csoportosítva – zöld, okos, megújuló, fiatal és együttműködő város – kerültek kialakításra. Most készült el a kerékpárút, a bölcsőde felújítása, (amelynek köszönhetően új munkahelyeket is teremtettünk) sikerült a Bárczi Gusztáv Általános Iskolát megmenteni a bezárástól, megalakítottuk az M0 Érdekvédelmi Egyesületet. Mivel Szentendre térségi központ is, a térségből érkező felvetésekre is figyelnünk kell. Kiemelt célunk, hogy Szentendre régi hírnevét visszaállítsuk, egy a régi imázsát megújítani képes várost mutassunk be az idelátogatóknak. Ehhez járulnak hozzá az idegenforgalom, az oktatás, a kultúra, a gazdasági beruházások terén tervezett fejlesztések – sorolta az eddig megvalósított és a rövidesen realizálódó terveket Dr. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere

Fejlesztések

Szentendrén a közelmúltban elkészült a belvárosi rehabilitációs program. A fejlesztés célja, hogy az ország egyik legértékesebb történelmi belvárosa – az értékek és hagyományok megőrzésével – megújulva adjon egységesebb, korszerűbb életteret az itt élőknek, illetve az ide látogató hazai és külföldi turistáknak. Első lépésben a Fő tér és környékének teljes rehabilitációjára kerül sor, ezen belül megújulnak a közterületek, a középületek homlokzatai, de Templomdomb egy részének rekonstrukcióját is fontos feladatnak tartjuk. A pályázat eredményességében nagyon bízik a polgármester.

A lakosságot, az idegenforgalomban dolgozókat, vállalkozókat érintő, komplex beruházások kapcsán a polgármester a Dunakorzó felújítását, a történelmi belváros rekonstrukcióját, a gát megújítását említette. „De ugyanilyen fontos a most épülő, és novemberben átadásra kerülő sportkomplexum és uszoda, amely ezentúl biztosítja a szentendreiek és a kistérségben élők számára a fedett sportolás lehetőségét” – tette hozzá a város első embere. Az önkormányzat saját és pályázati forrásokból igyekszik az egyre kevesebb állami támogatás ellenére útjait karbantartani, a járdákat és az utakat felújítani. Szentendre több városrészében előkészítés alatt van a panelprogram.

„A városfejlesztési projektek kivitelezésére létrehozott kft jelenleg azon dolgozik, hogy minél több szentendrei társasház és panellakás részt tudjon venni a panelprogramban, és eleget tudjon tenni a szigorú pályázati kiírásoknak. A nyári időszak előtt szintén pályázati támogatásban 28 utcát sikerült felújítani és átadni a forgalomnak. Elindult a játszótér-koncepció megvalósítása is, a régi és EU-s normáknak nem megfelelő játszóterek felújítása és újak létesítése”.

Az idegenforgalomra építenek

A polgármester beszámolt az idegenforgalmat érintő, hosszú távú elképzelésekről is. „Tizenhét év múlva a Szentendrére látogatók – közöttük reményeim szerint egyre több belföldi turista – egy a római emlékekre épülő témaparkban tölthetnek el egy tartalmas napot. Az izgalmas történelmi emlékek megtekintése után a szentendrei kulturális útvonalon végighaladva, a megújult Fő téren át a múzeumokat, a Művészet Malom kiállításait megtekintve eljuthatnak a Régi Művésztelep közelmúltban átadott épületéig, ahol művészekkel beszélgethetnek egy kávé mellett a művésztelep kávézójában” – mesél a nagyszabású tervekről a polgármester.

Az egyedülállóan szép környezetben fekvő, patinás, nyüzsgő művészeti, kulturális és üdülőközpont ma is első számú célpontja a fővárosból kiköltözőknek, bár az itt otthont keresők száma napjainkban már jóval kisebb, mint öt-tíz évvel ezelőtt – ezt szakemberek állítják. „Ma a városok között nagy a verseny: fesztiválok, bornapok, ünnepek invitálják a legtöbb településre a kulturális élményekre vágyókat. Azonban ennél többre van szükség: Szentendre új csomagok kidolgozásával szeretne kedvezni mind a természet iránt rajongóknak, a szabadidőt aktívan eltölteni kívánok számára. Változnak az igények, és erre nekünk a megfelelő választ kell megtalálnunk" Dr. Dietz Ferenc szerint.

Szabó Eszter Judit