A hely jellegzetes adottságai a lakásból nyíló páratlan látvány és a sok természetes fény. Nem véletlenül esett a választás pont erre a lakásra, hiszen a Steindl Imre által tervezett neogótikus Erzsébetvárosi plébániatemplomban gyönyörködhetünk nap mint nap. A megrendelő tulajdonos számára fontos volt, hogy a megújuló enteriőrök visszatükrözzék azt a színkavalkádot amivel gyakori utazásai során találkozott. Külön kérés volt, hogy a lehető legtöbb helyen faburkolatokat használjunk, és az előtérben jelenjenek meg a klasszikus cementlapok, amik a régi épület jellegéhez is jól illeszkednek.
A cementlapok közül végül egy fekete-fehér pepita változatra esett a választás, ami erőteljes kontrasztban áll a sötétzöld falakkal. A konyha egy szeparáltabb területre került. Felfelé építkező szekrényeiben egyszerre tárolhatjuk az előszobai és konyhai holmikat és magában fogalja a hűtőt is.
A konyha melletti étkezőasztal köré modern fémvázas székek kerültek, amik remekül illenek a klasszikus stílust hordozó csillárhoz és a stukkókhoz. A tervezésnél vezérlő elv volt, hogy a remek panorámát a lehető legjobban lehessen élvezni. Visszatérő színként a sárgát fontos kiemelnünk. Az alap szürkékhez a fotelen és a szőnyegen visszatérő fekete-fehér kombinációhoz és a fülesfotel zöldjéhez is izgalmas párosítás ez a szín. Megtaláljuk a nappali függönyein, vagy éppen a fürdőszoba mennyezetig érő szekrényén.
A nappali egyik falát padlótól plafonig egy nyitott könyvszekrény foglalja el. A szekrénybe több praktikus rejtett tárolót is készítettünk. Az egyik kétajtós elemen egy 18. századi fekete- fehér olasz tájkép látható, mely mint dekoráció is remekül működik. A nappaliba egy dán teakfa komód érkezett. Ez a darab szerelem volt első látásra mind a Reklektik mind a megrendelő részéről. A kanapé fölé, - hogy egy kissé lágyítsuk a modern kiegészítőket - egy klasszikus csillárt terveztünk, így teremtve összhangot a különböző korú és formájú tárgyak között.
A hálószobából egy új perspektíva nyílik meg, a Rózsák tere tornyait láthatjuk. A szoba éke a gyönyörű, tömör fából készült íróasztal, mely formájában és kivitelezésében is lenyűgöző, ezért ezt az ablak elé állítottuk. A hálószobába funkciójából adódóan egyszerű bútordarabokat válogattunk. Cél volt a szellősség és a modern-klasszikus ellentétpár hangsúlyozása. Amikor a nagy ablakokon keresztül besüt a nap, izgalmas fény-árnyék játékot láthatunk az ágy mögötti fal téglaszeletein.
Innen egy üvegajtón át a gardróbba, majd a fürdőszobába jutunk. Mivel a fürdő a lichthof miatt nem túl világos, a tervezésnél szempont volt, hogy a hálószoba ablakán át érkező fényt a lehető legtovábbra eljuttassuk. A fekete-fehér cementlap burkolat a fürdőszoba padlóján újra feltűnik ami drámai hatást kelt a matt fekete falakkal és a - kazánt és tárolópolcokat is magába foglaló - sárga szekrénnyel és a lábaskáddal. A felújítás hat hónapig tartott, a lakás teljes egészében 2017 végére készült el a tulajdonos legnagyobb megelégedésére.
Tervező: Hannus Tamás
Fotók: Gosztom Gergő
Stylist kiegészítők: Hephaistos, ZARA HOME