Ebben a projektben egy pilisvörösvári ikerház belső tereit terveztem meg, amibe az előszoba, a nappali, konyha/étkező, hálószoba, 2 fürdő, gardróbszoba, valamint a lépcső és a közlekedő is beletartozott. Ezen felül külön feladat volt az épület homlokzati arculatának a megtervezése, ami egységben van a belső dizájnnal.

A ház külső és belső alakulása nyomon követhető az Agnesidesign Facebook oldalán.

Indusztrális jelleg téglafallal

Az ikerházat egy testvérpár vásárolta meg, és mindkét lakás az Agnesidesign lakberendezési tervei alapján kerül majd kivitelezésre, nüansznyi eltéréssel. Az egyik lakás egy fiatal férfi tulajdonos igényei szerint lesz kialakítva, egyedi stílusban, modern és indusztriális jegyekkel. A másik lakást viszont kiadásra készítettem fel, a berendezés tekintetében némileg kisebb költségvetéssel. 

Most az első lakás látványtervein keresztül szeretném a koncepciót bemutatni. Már az alapokat ásták, mikor ennek a lakásnak a tulajdonosa megkeresett, így azonnal munkához láttunk. A ház tervei rendelkezésre álltak, ezeket egy hét alatt átdolgoztuk. Ezt követően a tulajdonos napi rutinját, életvitelét figyelembe véve kaptuk meg a legoptimálisabb elrendezést. Ezután álltunk neki az eredeti homlokzati tervek újra gondolásának, mivel szerettük volna, ha a ház külső homlokzata is modern, egyedi kinézetet kap. Innentől fogva a tervezés a külső munkálatokkal egy időben zajlott. így hétről hétre terveztünk, az építés üteme szerint. 

Nappali, konyha és étkező

Lévén, hogy a tulajdonos ezekben a helyiségekben fog legtöbbet tartózkodni, akár egyedül, akár kisebb nagyobb társaságban, szerettük volna, ha nem csak praktikus, de design-os is lesz ez az egybenyitott tér. Különleges burkolati megoldások a téglafal, a betonhatású burkolat az étkezőben és a bordázott falpanelek. A konyhában egy félsziget képviseli a - tervek szerint sokat használt - bárpultot, melynek a konyha felőli oldalában egy vagány, LED-ekkel megvilágított, bordázott üveges bárszekrény lesz.

A megfelelő világításról a mennyezet külső szélén egy sínes lámparendszer, az egyedileg készített konyhai pultvilágítás, valamint a bordázott falpanelekbe épített LED-ek gondoskodnak ma9, divatos, és látványos megoldásokkal. A konyha a várható használati igényeknek megfelelő méretű, mely most nem indokolta felső szekrények kialakítását. Helyette fiatalos egyedi fém polcok és látványos pultvilágítás kerül kialakításra, mely jól fog mutatni a téglafallal.

Férfias lakberendezés konyha

Nappali kanapéja és sínk világítás

Férfias nappali

Előszoba

Ez az a tér, ahova belépve az első benyomást szerzi egy vendég a lakásról. Igyekeztünk ízlésesen egybefűzni a különböző színeket és textúrákat, amik az innen nyíló helyiségekben dominálnak. Emellett két esetben is tapétaajtót terveztünk be, melyen tovább futnak a mutatós betonhatású falburkolat és a textilhatású tapéta. Mivel a tulajdonos kérése szerint külön WC-t alakítottunk ki, az előtér mérete jelentősen lecsökkent, de a tárolási kapacitás a lépcső alatti tárolóval együtt mégis elegendő. A rejtett LED-ekkel körbevilágított tükör a lépcső mellett kapott helyet, mely így nem csak látványos, de hasznos eleme is az előtérnek.

A számos jó tulajdonsággal rendelkező világos szürke SPC padlóburkolat az előszobából indulva fut végig majd a konyha és a nappali teljes területén, ezzel is optikailag tágítva a tereket. Az innen nyíló fürdőben egy méretes, rejtett LED-el megvilágított zuhanyzó és egy mosdószekrény kapott helyet. A fekete, fehér és terrakotta színek izgalmas, kontrasztos összhatást kölcsönöznek a kis vendégfürdőnek.

Előszoba és mosdó

Tapétaajtó és lépcsőfeljáró

A tervezés kompletten tartalmazta a látványterveket, az elektromos és lámpakiosztási terveket, a bútorterveket, valamint a kulcsfontosságú burkolatok és bútorok konszignációját. Lakberendezés szempontjából a cél egy modern jegyeket hordozó, de kissé indusztriális, mégis otthonos lakás kialakítása volt, melyben a földszínek és a természetes anyagok, fa, fém, téglafal, és az üveg dominálnak néhány férfiasabb kiegészítő színnel feldobva.

Műszaki paraméterek

A földszinten helyezkednek el a közösségi helyiségek, az előszoba, nappali, konyha, étkező, vendégfürdő és mellékhelyiség, illetve egy vendégháló. Az emeleten két szoba egybenyitásával egy többfunkciós hálót alakítottunk ki, egy külön gardróbszobát, és található még itt egy vendégháló  fürdőszobával. Mivel lakásban padló- és mennyezetfűtés lett kialakítva, a lámpák helyét jó előre meg kellett tervezni, gyakorlatilag a teljes berendezéssel együtt. A burkolatok tekintetében hosszútávú, tartós és helyenként kiemelkedően látványos megoldásokban gondolkoztunk. A földszint tekintetében inkább indusztriális jegyeket alkalmaztam. Az emeleti berendezésre már inkább a visszafogottság és az otthonosság jellemző.

Emeleti hálószoba

A hálószobában lényegében elhagytuk az indusztriális vonalat. Inkább egy modern, kellemes hangulatú helyiséget szerettünk volna kialakítani, rejtett hangulatvilágításokkal, bordázott falpanelekkel, bronzos tükörrel és sok textíliával. Mivel két szoba egybenyitásával elértük, hogy egy többfunkciós hálószobát kapjunk, bekerülhetett ide egy vagány tűzött kanapé és egy kis dolgozó sarok is, a TV mellé. Itt csak minimális tárolási kapacitás maradt az ágy és a TV körül, mivel egy külön gardrób szoba szolgál a ruhák tárolására. 

Emeleti hálószoba

Kis dolgozó

Franciaágy bordázott falpanellel

Emeleti fürdőszoba

Itt szeretett volna a tulajdonos egy kádat és egy zuhanyzót is melyek rögtön az ablak alá kerültek, egy teljes hosszában végig érő beépített előtétfallal. Ez praktikus lerakóként funkcionálhat a zuhanyzó és a kád mellett is. A mosdó körül számos tárolási lehetőség akad fiókok és zárt szekrény formájában. A mosdó feletti - rejtett világítással kiemelt - beugró, a mennyezetbe és oldalfalba beépített, általános világításként szolgáló LED-ek egyedi, fiatalos kinézetet kölcsönöznek az egész helyiségnek.

Minimál fürdő fekete törölközőszárítóval

Emeleti fürdő kád és zuhany

Homlokzati tervek és a végeredmény

Homlokzati látványtervek és a végeredmény

Homlokzat részlet Pilisvörösvár

Agnesidesign

Hasse Ágnes lakberendező

Telefon: +36(20)-264-7300

www.agnesidesign.com

Hasse Ágnes lakberendező