Vasziljevics Erika egy tervezővel, a felújító és home staging csapatával állt neki a munkának:

"Ez egy rendkívül rossz állapotú és alaprajzú lakás volt, amit szinte tégláig bontottunk vissza. Furcsa leválasztásának köszönhetően szinte egyetlen derékszög sem volt a lakásban. Nekünk mégis egy olyan élhető, 1,5 szobás kis lakást kellett belőle varázsolnunk, amelyben megfelelő méretűek a helyiségek és 11. kerületi m2 árához képest nincs benne sok felesleges közlekedő. Ebben a munkában volt nagy segítségünkre Zsoltai Tünde belsőépítész tervező. 

Miután minden válaszfalat lebontottunk, jöhetett az átalakulás. Az alaprajz egy igazi kihívás volt. Nemcsak a szokatlanul szűkülő, hegyesszögeket bezáró falak miatt, hanem azért is, mert a lakás közepén a térben volt 1-2 csatorna és strang, amit viszont nem lehet mozgatni. Tehát ezeket a lehetőségekhez mérten el kellett tüntetni. 

A lakás kifejezetten világos, tele ablakkal, olyannyira, hogy kivételesen a bútorozhatóság oltárán fel is áldoztunk belőlük egyet. Egy ingatlan felújításakor több szempontot is figyelembe kell venni. A fényviszonyokat, a tereket, a térkapcsolatokat és többek között a bútorozhatóságot is. Mert amikor jön a leendő ingatlanvásárló, ő bizony a kialakíthatós ruhatárolási lehetőségekre is rá fog kérdezni. 

A lakás egy, maximum két fő részére kényelmes, így ennek megfelelően alakítottuk ki, és végfelhasználókat céloztunk meg vele. Az előszobát, melyet végig be lehet építeni szekrénnyel néhány térelválasztó lamella választja le a nappalitól. A nappali tágas, világos, ez a terület olvasztotta magába a korábbi alaprajznál meglévő felesleges közlekedőket. A nappalit a konyha-étkezőtől nem fallal, hanem egy alacsonyabb mennyezet létrehozásával jelöltük ki. A fürdő hatalmas, mögötte pedig a világos háló található, ahol szintén van egy nagy gardrób kialakítására elegendő hely. "

My Craft 2016 Kft.

Vasziljevics Erika tulajdonos
Telefon: 06 30/625-8808

www.ingatlanokfelujitasa.hu

Facebook oldalunk itt található

Vasziljevics Erika

E-mail: erika.vasziljevics@gmail.com

Home Staging csapat: Lakásszépítő Stúdió