Vasziljevics Erika, a tulajdonos mesél nekünk az átalakítás során felvetődő nehézségekről és a jó döntésekről:
"Vettem egy lakást Zuglóban a Mogyoródi úton, ami eredetileg 46 m2-es, 2 szobás volt. A potenciális üzleti lehetőséget abban láttam meg ennél az ingatlannál, hogy 46 m2-es volta ellenére úgy gondoltam, hogy a falak mozgatásával plusz egy szobát ki fogunk tudni hozni belőle, ez pedig ritkaságnak számít a piacon.
Felmérés és tervezés után pedig be is igazolódott az elképzelés, meg lehet csinálni. Volt már korábban innen nem is messze egy másik lakásom a Bánki Donát parkban, ami szintén kiváló alaprajzzal rendelkezett, 3 m2-rel nagyobb is volt, de mégsem lehetett belőle megcsinálni a 2+1 szobát. A tervezésnél mindig odafigyelünk az élhető terekre, nem teszünk be valahova még egy szobát csak azért, hogy legyen, ha azzal összenyomjuk az egész lakást. Ilyen esetekben a plusz egy szoba inkább hátrány, mint előny, ráadásul a bútorozhatóságra is gondolni kell. Viszont a Mogyoródi úti lakásnál annyira kevés felesleges közlekedő volt, hogy így minden m2-t ki tudtunk használni.
A belépésnél egy előszobába érkeztünk, ahonnan az összes helyiség nyílik. Ezen nem változtattunk mi sem. A wc-t szerettük volna betenni a fürdőbe, hogy nyerjünk egy háztartási helyiséget, de ez sajnos nem volt kivitelezhető. A konyha-kamrát megszüntettük, a bejáratot áthelyeztük máshova és itt került kialakításra a plusz egy szoba, ami egy kicsi gyerekszoba, dolgozó, vendégszoba, vagy esetleg gardrób lehet. A régi nappali és hálószoba közötti falat elbontottuk és közelebb vittük a hálóhoz, ami még így is elég nagy maradt. Így viszont a nappali annyival megnőtt, hogy a konyha-étkező funkció is belefért."
My Craft 2016 Kft.
Vasziljevics Erika tulajdonos
Telefon: 06 30/625-8808
Facebook oldalunk itt található
E-mail: erika.vasziljevics@gmail.com
Home Staging csapat: Lakásszépítő Stúdió