Fényes, kifejező és merész. Leginkább így jellemezhetjük a kijevi Maria Sokhatska által berendezett 42 m2-es alapterületű lakást. Ennek a lakásnak a tulajdonosai is kiemelkednek az ügyfelek többségéből, leginkább vagányságukkal és bátorságukkal. A moodboard már alapban tartalmazott egy csipetnyi királykéket, ami a megrendelő fiatal párnak nagyon megtetszett, de sokkal többet akartak belőle.
A 2. emeleti lakás elhelyezkedése lehetővé tette a lakberendező számára, hogy drasztikus változtatásokat hajtson végre. A miniatűr szobákat nyitott térré egyesítették, és megváltoztatták a konyha és a hálószoba eredeti helyét is. Elbontották a válaszfalakat és a lakás közepén lévő két tartóoszlopot is eltakarták. Az egyik oszlopot bútorlappal díszítették, a másodikat okosan a szekrények közé rejtették. A párnak elég sok a könyve, így ezek a nappaliban kapnak majd helyet.
Belépve a lakásba, az átalakítás után sokkal nagyobb lett az előszoba és már a bejárattól azonnal látható a királykék felső szekrényekkel épített konyha, vagyis az otthon szíve. Az előtérben egy terrazzo mintás burkolatot találunk szép nagy színes szemcsékkel a Ceramica Fioranese Ghiaia sorozatból. A konyhában rengeteg hasznos tároló és egy 3,3 méter hosszú munkapult található. Az étkezőasztalhoz maximum 6 főt lehet kényelmesen leültetni. Ezek a székek az Ikea Odger székei, amik műanyagból készültek, de hihetetlenül kényelmesek.
A nappaliban található Roshe Olli moduláris kanapé kiváló geometriával, összecsukható funkcióval és további tárolóhellyel rendelkezik. A Kint Bureau fehér fém Fit kisasztala remekül passzol a minimál vonalú kanapéhoz. Egy másik merész lakberendezési elem a Shishka Project POLOSY szőnyege gazdag kék színnel, élénk részletekkel.
A cica szemmel láthatóan rajong a berendezésért, hiszen a vöröses bundához nagyon jól áll a kék.
A hálószobát és az előszobát egy gardrób szekrény választja el. A minimál megjelenésű pódiumon elhelyezett ágy alatti hely a szezonális ruhák tárolására is helyet biztosít.
A fürdőben sem áll le a kék szín dömpingje. A négyzetes csempék itt is a kék és a fehér kombinációt hozza. Még a törölközőszárító sem lehetett más, mint kék színű.