Designmarket sakk készlet

A sakk története több évezredre nyúlik vissza, azonban az első hivatalos sakk világbajnokságot csak 1886-ban rendezték. Maga a sakk szó perzsa eredetű és uralkodót jelent, de arra a helyzetre is vonatkozik amikor a játékban a király ütésben van. Egy játszma akkor ér véget, amikor az ellenfél királya már nem tud olyan mezőre lépni ahol éppen nincs ütésben. 

A sakk egyik nagy vonzereje, hogy a hatvannégy mezőnek köszönhetően szinte végtelen számú helyzet és szituáció alakulhat ki, amitől sosem válik unalmassá a játék. Pszichológusok véleménye szerint sokat megtudhatunk egy emberről, ha sakk közben figyeljük a játékát, mennyire támadó, mennyire védekező típus. Mennyire tervez előre, mennyire megfontolt és mennyire jó stratéga. 

Mivel a világon ma is töretlen a játék népszerűsége a legtöbb otthonban található egy sakk készlet. Sokan még ma is őrzik azt a régi dobozt, ami gyakran előkerült a téli estéken, amikor apáink vagy nagyapáink tanították az első lépéseket. A klasszikus versenysakk szabványos vásznas kivitele kevésbé terjedt el, az otthonok dísze inkább a fából készült és faragott változatok lettek, amikor az összehajtott tábla egyben a figurák tárolására is szolgál. 

A minőségi kivitel és a szépség különleges lakásdísszé tette a sakkot, a felállított bábok rendezett sorai esztétikai élményt nyújtanak. Jó néhány példát láthatunk az Architectual Degist cikkében a különleges és díszes változatokra, amik között néhány nagyon értékes változatot is találunk. A formákban rejlő lehetőségek számos tervezőt megihlettek. A rendkívül részletes kidolgozású változatoktól egészen a minimál alakzatokig szinte minden elérhető. A Yanko Design oldalon az Etho új értelmezésű sakk készletét láthatjuk. 

A design csemegékre fogékony vásárlóknak készültek a Designmarket webshopjában található minőségi kivitelű sakk készletek.

Az Umbra Wobble Chess egy különleges egyedi faragott sakk készlet, amely első látásra rabul ejti a játék szerelmeseit. A tábla juhar- és diófából készült a figurák alsó része króm borítást kapott. A konkáv kialakítású mezőnek köszönhetően a súlyozott bábuk a helyükön maradnak minden körülmények között. Egyfajta „kelj fel Jancsi” effektus alakul ki. A megszokott statikus rendhez némi mozgás is társul.

Konkáv játékmezők - Umbra Wobble Chess

Lakásdekoráció is egyben - Umbra Wobble Chess

Tőkesúlyos bábok - Umbra Wobble Chess

Sakk profiknak - Umbra Wobble Chess

Az Umbra Buddy Chess egyedi fa és üveg sakktáblája egyszerre játék és látványos megjelenésével lakberendezési kiegészítő is. A fényes mezőkön öntött cink ember figurák küzdenek a győzelemért. A monokrón színvilágot a kőrisfa keret oldja fel. 

Umbra Buddy Chess egyedi fa és üveg sakk készlet

Tárolódoboz - Umbra Buddy Chess egyedi fa és üveg sakk készlet

Egyedi design - Umbra Buddy Chess egyedi fa és üveg sakk készlet

Azon túl, hogy magunkat szeretnénk meglepni egy stílusos és egyedi készlettel, kiváló ajándéktárgy sakk rajongóknak, vagy különleges alkalmakra, legyen az esküvő, házassági évforduló, vagy éppen egy diplomaosztó. Reprezentatív ajándéktárgy régi ügyfeleknek, sok évtizedes barátságok emlékére.