Konnerth Zitával a kiállítás művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Lakberinfo.hu - Több éves csend után idén szeptemberben nagy szabású lakberendezési kiállítás készülődik a Budapest Sportarénában. Mit tartogat számunkra a S/ALON Budapest 2018 kiállítás?
Konnerth Zita: - Egy merőben új kiállítást, amire a szakma nagyon ki van éhezve. A nemzetközi kiállításokat látogató szakemberek Magyarországra hazaérkezve szomorkodnak, hogy itthon nincsen megfelelő színvonalú kiállítás és mi ezt szeretnénk meghonosítani úgy, hogy a S/ALON Budapest 2018 egy olyan színvonalas kiállítás legyen, ami már nemzetközi szinten is elismerhető és előremutató.
Alapvetően egy új szemléletre helyezzük a hangsúlyt, egy oktatói szemléletre. Jelen pillanatban az a célunk, hogy a kereskedés erősítése mellett széles rétegeket edukáljunk a mi szemléletünkkel, egy szép, elegáns enteriőrökkel teli igényes kiállítással. Itt több olyan téma is lesz, ami ezt koncepcionálisan elősegíti. A látványos megjelenés a látogatót is valós terekre emlékezteti majd, ezért nem kell elvonatkoztatniuk a megértésükhöz.
Fontos kiemelni, hogy a szervezők magasabb anyagi ráfordítással kalkulálnak idén, mint más hasonló lakberendezési kiállításnál. Az enteriőröket, a tereket mi magunk építjük fel, hasonlóan egy bemutatótermes nagy üzlethez és ezeket az enteriőröket veszik ki a kiállítók. Ez azért fontos, mert más kiállításokon ezek a terek nem jönnek létre. Az külön egy szakmai plusz, hogy személyemben van a kiállításnak egy kreatív igazgatója, egy művészeti vezetője. Az arculat tervezése fél éven keresztül zajlott. Számos olyan új dolgot kellett beiktatni, ami eddig nem volt. A team is sokkal nagyobb: grafikusok, szövegírók, fotósok, ami sok-sok egyeztetést igényelt. A rendkívüli anyagi és szellemi ráfordítás az, ami majd érezhető lesz a kiállítás egészén.
Ez a kiállítás azon túl, hogy fejleszti az embereket, hatással van a forgalmazókra is, akik szélesíthetik a termékpalettájukat új darabokkal, izgalmasabb színekkel. Nem utolsó sorban még célunk, hogy a kiállítók is egymásra találjanak, kooperáljanak egymást erősítve kiegészítsék egymást.
Li.: - Milyen feladatokkal kell megküzdenie egy művészeti vezetőnek egy ilyen rangos kiállítás előtt?
K.Z.: - Leginkább azzal, hogy az idő mindig kevés. Mivel mindenkivel személyesen szeretnék találkozni, időt szántam arra, hogy megismerjem a cégeket, az elképzeléseiket, és saját szemléletemet is szerettem volna átadni a kiállítóknak. Ez hosszú órák és többszöri találkozások eredménye. Ehhez előtanulmányokat kellett végeznem, és olyan képanyaggal kellett érkeznem a találkozókra, ahol ezt mind alá tudom támasztani. Felelősség, amit vállalni kell a szervezés alatt szakmai tekintetben is. A tapasztalataimmal és szakmai tudásommal szeretnék oktatást végezni egy szélesebb körben, ami már gyerekkorom óta bennem van, hogy ha magabiztos vagyok egy szemléletben, akkor azt át tudjam adni. Másik nagy feladat ez egyedi standtervek folyamatos felügyelete.
Li.: - A bemutató tér kialakítása és koncepciója is merőben új. Nemzetközi kiállítások adtak ehhez ötletet?
K.Z.: - Igen, az utóbbi tizenöt évben meglátogatott számos nemzetközi kiállítás és bemutatótér is inspirált. Az Elle Decor magazin, Magyarországon öt évig volt jelen a médiapiacon. Annál az újságnál dolgoztam, mint enteriőr stylist. Ott trendeket, nemzetközi irányokat ismertem meg, ezzel együtt üzletek kínálatát, termékeket, cégeket. Másrészt végig jártunk nemzetközi kiállításokat, hogy milyennek kell lennie egy elegáns enteriőrös kiállításnak, ezért építettük így a 148 enteriőrből álló belső teret. Besötétített kiállítótér, egyedi hangulatvilágítások és funkcionális világítások lesznek a standokon, széles közlekedőterekkel, szőnyegekkel. A frissen érkező látogatóknak egy 100 m2-es fogadóteret alakítunk ki, kényelmes fotelekkel, virágdekorációval. A kiállításon lesznek légüres terek is, amik az eleganciát és a nagyvonalúságot hivatottak megjeleníteni.
Li.: - A termékek bemutatásán túl a kiállítás milyen szolgáltatásokat és élményeket nyújt a látogatóknak.
K.Z.: - Élményt nyújtanak az elegáns kiállítói terek, a jól megtervezett standok. A S/ALON Budapest saját standdal is jelentkezik, ahol ő szeretné bemutatni a saját vízióját. Ebben az esetben is egyfajta szemlélet átadásról van szó. Lesz olyan kiállítói tér, ahol hazai gyártókat, üzemeket emelünk ki és számukra egy saját kiállítói teret különítettünk el. Szeretnénk, ha a magyar közönség tudná, hogy Magyarországon milyen magas minőségű lakberendezéssel kapcsolatos termékeket gyártanak, amik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Legyünk rájuk büszkék, és tudatosítsuk ezt magunkban! Egy másik területen a diákokat szeretnénk kiemelni, akik művészeti iskolákban végeztek és a lakberendezéshez közel álló bútorokat, vagy kiegészítő termékeket terveztek, akár csak prototípus szinten.
Szeretnénk nekik lehetőséget adni arra, hogy gyártót találjanak, forgalmazókat, és persze vásárlókat. Hazai tervezőket, évről-évre szeretnék tematikus témáinkba bevonni, aki lehet éppen a példa kedvéért tapétatervező, vagy lámpatervező. Élmény lehet még egy kellemes beszélgetési lehetőség a tervezőkkel, a forgalmazó tulajdonosokkal, diákokkal vagy gyár képviselőkkel. Lesznek workshopok, ahol egyes termékekkel közelebbről is meg lehet ismerkedni. Például beállhatunk festeni, vagy belekóstolhatunk a kárpitozás szakmai fogásaiba, kézbe vehetünk érdekes kárpitanyagokat.
Li.: - Információink szerint a kiállítók termékei elsősorban a prémium kategóriából kerül ki. Ez nem jelent majd sokak számára elérhetetlen kínálatot?
K.Z.: - Itt azt gondolom a máris elértünk egy ponthoz, ahol azonnali szemléletváltásra van szükség. Magában a kérdéseben is tetten érhető egy rossz beidegződés. Mert mit is jelent a prémium kategória? Arra gondolunk, hogy az csak drága termék lehet? Más építőipari kiállításokon is ugyanúgy kint vannak a több millió forintos jakuzzi kádak és a prémium termékek.
Nem attól prémium ez a kiállítás, hogy a kiállított termékek összessége más, mint a többi kiállításon. Hiszen magazinokat is vásárolnunk, átlapozzuk őket pontosan az inspiráló terekért. Itt most be is tudunk lépni ezekbe az enteriőrökbe és meg is tudjuk fogni a bútorokat, tárgyakat. Nem azon múlik valaminek a prémiumsága, hogy mennyi pénzt kérnek el érte. Akkor mitől prémium a kiállításunk? Attól, hogy itt nem a kolbászsütöde és a vattacukorárusok között kell füstös tömegen keresztül bejutni a kiállítótérbe. Jól megközelíthető, autóval és tömegközlekedéssel is.
A helyszín alkalmas arra, hogy ha megszomjazik valaki, vagy mosdót keres akkor ezek a feltételek is megfelelő minőségben rendelkezésre álljanak. Ettől kezdve a kiállításon olyan hozzáállást fog tapasztalni, ahol készültek a kiállítók a látogatók fogadására, barátságos és közvetlen a hangulat. Az árak mindenhol fel vannak tüntetve, de nem azért, hogy ez elijessze a látogatók egy részét, vagy hogy ezek híján találgatni kelljen, mert nem ez a fontos, hanem, hogy az ár után mi a következő kérdésünk. Mitől jó ez a termék? Milyen anyagból van? Hol gyártották? Mennyi idő alatt ér el hozzánk? Láthatom, hogy így gondolták beépítve, talán ez nálam is megfelelő lenne.
Li.: - Megismerhetünk néhány kiállítót, akikkel már biztosan találkozhatunk a rendezvényen?
K.Z.: - Ahogy ezt korábban jeleztem, lesznek hazai, minőségi termékeket gyártó cégek, akik különlegességekkel érkeznek. Lesznek nemzetközi bútorgyárak hazai képviseletei, lesznek képzőművészek, festők, szőnyegtervezők. A szakmai érdeklődőknek üzenem, hogy egy különleges eseményünk is lesz: a Farrow & Ball angol festékgyártó cég a világon minden évben szeptember 21-én mutatja be a titkos, következő évi új színeit. Idén itt a kiállításon már enteriőrben is megtekinthetők lesznek az új színek. Ezt sehol, senki a világon nem ismerheti meg szeptember 21 előtt!
Li.: - Kiknek ajánlja a kiállítást, kik azok, akiknek feltétlenül látniuk kell S/ALON Budapest 2018 rendezvényt?
K.Z.: - Mindenkinek, aki általában nyitott szemléletű és támogatja az új kezdeményezéseket. Ez egy inspiratív, ötletadó kiállítás, így várjuk az egész ország területéről érkezőket, és persze az építkezés, lakásfelújítás előtt állókat.
Azoknak ajánlom, akinek van kedve üzletekkel, forgalmazókkal tervezőkkel megismerkedni, egy új látásmódot megismerni. Ez egy jó program, itt lehet beszélgetni, lehet fotózni, kitalálni, hogy hogyan újítsuk fel a saját lakásunkat, szobáinkat, vagy csak milyen színnel fessünk ki, vagy hogy legyen-e borhűtőnk a konyhaszigetbe építve, vagy éppen azt, hogy hogyan tudunk harmonikus egyensúlyt teremteni a stílusokban.
Várjuk szeretettel a szakmát, a művészeti ágak képviselőit, azokat, akik tervezést tanulnak, valamint azokat a külföldieket, akik a hétvégéjüket Budapesten töltik és egy látványos kikapcsolódási lehetőséget keresnek.
A kiállítás Facebook Esemény kiírását és további információkat itt találnak.