A belső tér exkluzív kialakítását indokolja az is, hogy Budapest egyik legfrekventáltabb színházának közelében helyezkedik el az üzlet. A helyiség alapterülete nem túl nagy 25 m2, viszont a nagy belmagasság lehetővé tette egy állógaléria kialakítását. Alaprajz szempontjából némi átszervezést igényelt a hely, mert meg kellett felelni a hatósági előírásoknak mind a kiszolgáló, mind pedig a gazdasági tereket illetően. Kötelezően ki kellett alakítani a földszinten egy vendég öltöző-mosdó blokkot, valamint egy konyha szekciót.

Dóró Judit Belsőépítész tervei Burnot Cafe Budapest

A vendégtérben a kiszolgálópultot és az ahhoz kapcsolódó egységeket kellett megfelelően elrendezni. A galéria részre került a vendégmosdó blokk és a vendégek étkezését biztosító étkező egységek. A két szintet egy monolit húzott karú lépcsővel kapcsoltuk össze. Az üvegkorláttal a célunk az volt hogy ne szabjuk két részre a terek, ezáltal szellősebbé vált. A helyiség kis méretéből adódóan egy látványos térnövelő elemet iktattunk be, vagyis a galéria padlóját egy járható parszol üvegfödémmel alakítottuk ki, közte átsejlő acél tartókkal. A födém alsó síkja is üvegborítást kap, melyre alulról szerelünk lámpatesteket, amik majd a kiszolgáló pultot és a vendég teret világítják meg.

Dóró Judit Belsőépítész tervei Burnot Cafe Budapest

A parszolüveg biztosítja az intimitást mégis a fényt egyenletesebben osztja majd el a térben. Másik térnövelő elemünk a lépcső mentén elhelyezett antikolt tükörburkolat, mely az antikolás miatt pont annyira növeli meg a teret amennyire indokolt és a vendégek számára sem lesz zavaró.

 

Az akril székekkel koronáztuk meg az optikai térnövelő eszköztárunkat, stílusukban a színházi hangulat is visszaköszön. Ebből az ötletből fakad a flamingókat ábrázoló tapéta és a ginko biloba formájú arany falikarok kiegészítők alkalmazása is. Az meghatározó színvilág és anyaghasználat, a szürke beton alap, mely kiegészül a szürke fehér, valamint az arany árnyalataival. Az arany most újra trendszín, így ezt a színt használtuk az akril székeken, tapétán, lépcsőrögzítőkön és a lámpatesteken.

Dóró Judit Belsőépítész tervei Burnot Cafe Budapest

A klasszikus irányt még tovább erősítettük az indusztriális design mellett, ezért a galériát kazettás álmennyezeti sávval és leddel megvilágított dekorperemmel építjük be. A viszonylag kis helyiségben figyeltünk a világítótestek optimális fényerő értékeire is, hogy ezek változtathatóak legyenek évszaktól és napszaktól függően. Az eredeti homlokzati portálszerkezetet is átterveztük, annak előző üvegét víztisztára cseréltük osztásait megváltoztattuk, ezáltal világosabb lett a tér. Végeredményben sikerült egy olyan kellemes és színvonalas helyet megalkotnunk, mely akár a színházból távozó vendégek számára is kedvenc szabadidős hellyé válhat.

Dóró Judit Belsőépítész tervei Burnot Cafe Budapest

DD Interior Belsőépítészeti Studió

DD Interior logo

 Dóró Judit - Belsőépítész, lakberendező

   www.dorolakberendezes.hu

Telefon: +36 30 255-2479

Dóró Judit lakberendező

Látványtervek és szöveg: Dóró Judit 

A tervek minden egyes részletei szerzői jog védelme alatt állnak és a DD Interior Studió tulajdonát képezik!