Idén is megrendezésre került Milánóban a Cersaie kiállítás, Európa nagyszabású fürdőszobaexpója, ahol a legújabb trendeket vonultatják fel az ágazat meghatározó gyártói. Az eseményen az újHÁZ Centrum szakértői is részt vettek látogatóként, és összegyűjtötték azt az öt irányzatot, amelyek alapjaiban határozzák majd meg a következő évek fürdőszobadivatjait.

1. Óriáslapok minden felületre

A korábbi trendeknek megfelelően továbbra is hódítanak a nagyméretű burkolólapok. A Cersaie kiállításon számos gyártó bemutatta óriáslapjait, amelyeket akár már extrém nagy méretben, 160x320 centiméteres változatban is beszerezhetünk, hogy aztán fürdőszobánkat, nappalinkat díszítsük vele. A legújabb innovatív anyagokat azonban még homlokzatra is felhelyezhetjük, így igazán különleges megjelenést kölcsönözhetünk otthonunknak.

Fürdőszoba trend burkolat kőmintás

Fürdőszoba trend nagyméretű burkolat

Fürdőszoba trend kék burkolat

2. A kültéri burkolatok új generációi

A kültéri burkolatok esetében a jövőben is várhatóan a két centiméteres vastagságú lapok dominálnak majd, ám ezek is egyre nagyobb méretben gördülnek le a gyártósorról. Az elterjedtebb 120x120 centiméteres darabok mellett ugyanis már ebben a szegmensben is elérhetővé váltak az 160x320 centiméteres változatok.

Emellett azonban a figyelem középpontjába egy új, innovatív technológia is kerül, amelynek lényege, hogy az éleket úgy tudják megmunkálni, hogy a polírozást követően a megszólalásig hasonló megjelenése lesz a burkolóanyagnak, mint a valódi márványnak vagy a kőnek. Ráadásul további előnye, hogy a tökéletes illesztést követően a teljes keresztmetszeten végig tud futni a természetes hatású mintázat, így emelve még magasabb szintre a fürdőszoba megjelenését. Mindezeken túl pedig megjelentek az elsősorban közületi felhasználásra javasolt 3 centiméteres burkolatok is, amelyeket kifejezetten nagy igénybevételre terveztek. Különlegességük, hogy száraz fektetéssel is telepíthetők, így lerakásuk sokkal gyorsabbá és egyszerűbbé válik.

3. Természetes hatás, széles körű lehetőségek

A természetes hatású anyagok továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. A kőhatás mellett a márvány és a beton dominál, de a fahatású hidegburkolati anyagok is meg tudtak újulni. Ráadásul ezek is egyre változatosabb méretekben, színvilágban és textúrában érhetők el, így mindenki megtalálhatja az igényeihez leginkább illő darabokat.

Fürdőszoba trend beton hatású lapok

Fürdőszoba trend extrém színekkel

Fürdőszoba trend kőhatású lapok

4. Kifinomult kézműves burkolólapok

Jó hír a kézműves csempék és járólapok szerelmeseinek, hogy ismét fokozódik a kereslet az egyedileg gyártott burkolóanyagok iránt. Az elsősorban kisméretű lapok kifinomult megjelenéssel születnek újjá, mintázatukban a pasztelles színek mellett a szürke és a narancssárga lágyabb árnyalatai dominálnak. Mintázatukban szívesen jelenítik meg a retró korszak virágmotívumait, de a geometrikus díszítések is aranykorukat élik.

Fürdőszoba trend mozaik minta

Fürdőszoba trend cementlap burkolat

Fürdőszoba trend retró mintás burkolat

Fürdőszoba trend fekete-fehér minta

Fürdőszoba trend kőhatású burkolat

5. Konyhai bútorok burkolólapokból

Abszolút újdonság, hogy a bútorgyártók is felismerték a márványhatású burkolóanyagokban rejlő lehetőségeket, és úgy döntöttek, hogy egy merőben más oldalról közelítik meg felhasználásukat. Megjelentek ugyanis a piacon az elsősorban konyhai használatra gyártott, hidegburkolati anyagokból készült, különleges bútorok, amelyek akár a helyiség fókuszpontjaként is szolgálhatnak. A márvány asztalok és padok valódi luxushatást kelthetnek mind a belterekben, mind pedig kültéri felhasználás során.

Fürdőszoba trend új burkolat trend

Fürdőszoba trend klasszikus cementlap minta