Már itthon is hódít a japandi lakberendezési stílus!
A japandi stílus külföldön már évek óta ismert és népszerű irányzat, mely itthon is egyre kedveltebb. A nevéből is kikövetkeztethető, hogy a japán és a skandináv stílusok szerelemgyereke.
Modern fürdőszoba látványtervek Sándor Éva enteriőrtervezőtől
Sándor Éva enteriőrtervező professzionális látványtervei a fürdőszobákra fókuszálnak. Négy stílus és négyféle koncepció egy válogatásban.
Budai luxusvilla alagsori szintjének exkluzív látványtervei
Háromrészes sorozatunk befejező részében egy háromszintes családi ház alagsori helyiségeinek látványterveit mutatjuk be a DD Interior Stúdió prezentálásában.
Fiatalok első lakását tervezte meg a Nebojsa stúdió Szlovákiából
Természetes hangulatra és fiatalos megjelenésre vágytak ennek az otthonnak a leendő lakói. A tervezőstúdió ezeket a terveket készítette.
Tágas galéria teszi kényelmesebbé a 25 m2-es szépen felújított belvárosi minilakást
Budapesten járunk a Rákóczi úton, ahol egy felújításra váró lakást a tulajdonosa három kisebb garzonra osztotta.
Városi otthon kortárs lakberendezéssel kompromisszumok nélkül
A Miso Architect új projektjében egy 105 m2-es burkaresti kiadásra szánt lakást rendezett be a jól ismert kliséket mellőzve.
Basic Collection bemutatóterem, ami időről időre más arcát mutatja
A Basic Collection Home bemutatótermében több mint 60 gyártó prémium design bútoraival találkozhatunk. Kortárs lakberendezés luxus színvonalon.
Modern egyedi fekete dió étkezőasztal epoxi gyanta dekorációval
A KG Wood Design asztalosműhelyében elkészült egy különleges modern étkezőasztal, amit az epoxi gyanta áttetszősége tesz látványossá és egyedivé.
Bemutatkozik az Alessi Holyhedrics karácsonyi kollekciója
Elena Salmistraro designer az Alessinek tervezett ünnepi kollekciójában a karácsonyhoz
kapcsolódó szimbólumrendszert értelmezi újra.
Lakberendezési kiegészítő és ajándékvásár a BoConcept bemutatótermekben
December 9 és 23 között 15-50% árengedménnyel vásárolhatók meg a BoConcept bemutatótermeiben a készleten lévő lakberendezési kiegészítők!
10 ötlet trendi iroda tervezéséhez és dekorálásához
Megfelelő dekoráció kiválasztásával sokkal igényesebb és hatékonyabb irodai környezetet alakíthatunk ki, ahová minden nap jó megérkezni és dolgozni.
Nyugodt összhang 188 m2-en zöld falszínekkel és bútorokkal
Ennek a kétszintes háznak a látványtervein a fehér falakhoz és a természetes fa tónusaihoz a tervezők nyugodt zöld színt választották.
Természetes meleg színekbe öltöztetett modern 68 m2-es lakás térelválasztó üvegfallal
A szentpétervári tervezőiroda csapata új projektjében a természetes tölgy furnér színe határozza meg a letisztult belső terek hangulatát.
Hygge életérzés az otthonodban - Teremtsd meg KOZYCRAZE bútorokkal és kiegészítőkkel!
A különleges és egyedi választékkal rendelkező KOZYCRAZE webshop segítségével beköltözhet a dán hygge életérzés a hétköznapjaidba és az otthonodba.
114 m2-es faház szaunával és csigalépcsővel Svédországból
Faházak esetében a belső terek faburkolata rendkívül otthonos és egyedi hangulatot kelt. Főleg akkor, ha a bútorok is szinkronban vannak a fa színével.
Alakítsunk ki izgalmas fürdőszobabelsőt!
A fürdőszoba kialakítása az egyik legnehezebb feladat, ha lakberendezés, vagy átépítés előtt állunk. De szerencsére jó ötletekkel könnyebb a tervezés is!
22 inspiráló fürdőszobai tükör változat és elhelyezésük
Melyik tükör lesz a legjobb választás a fürdőszobába? Ez attól is függ, hogy mennyi fény van, és milyen a szaniterek, burkolatok és a fürdőszobai stílusa, mérete.
Páratlanul elegáns új Futura konyhabútorok a Bono Design Stúdiótól
Az olasz Colombini legújabb konyhabútor kollekciójában a klasszikus szépség párosul a festett felületekkel és modern színkombinációkkal.
Modern legénylakás 70 m2-en természetes anyagok használatával
Tündik Judit lakberendező legújabb munkájában egy 70 m2-es lakás egy nagy légterébe látogatunk el, ahol három funkció kapott helyet stílusos és férfias lakberendezéssel.
A DODO lakberendezési webáruház bemutatóterme különleges ajánlatokkal vár!
Ha még nem jártál a DODO új bemutatótermében, akkor mindenképpen érdemes ellátogatni, mert folyamatos kedvezményekkel várják a lakberendezés iránt érdeklődő vásárlókat.