Az üzletemberként dolgozó tulajdonos igénye az volt, hogy a mai trendek szerint alakítsuk ki otthonát. A tulajdonos stílusát és elképzeléseit megismerve egy modern és férfiasan, elegáns irányt képzeltünk el a számára. A tervezés folyamata könnyen és gördülékenyen ment, mert sikerült elsőre ráéreznünk a megbízónk egyéniségére.
A ház alaprajzán kisebb módosítást javasoltunk, ezután tértünk rá a belső terek tervezésre és az anyagok kiválasztására. Színekben a szürke, pasztell kék és a zöld lett a meghatározó ezeket némi arannyal kiegészítve tettük finomabbá és elegánsabbá. Az előtér optikai térnövelésében egy nagyméretű tükörfal volt a segítségünkre. A lépcső alatti részben megszüntettünk egy kisebb tárolót, ezzel az előszobában is kinyílt a tér. Így kiemelt szerepet kaphatott egy dekrációs növényrész, valamint a lépcsőház a 3d dekorfallal.
A nappali alaprajza kisebb fejtörést okozott, mivel nem volt szokványos és funkcióját tekintve inkább neveztem volna közlekedőnek, ugyanis elég sok helyiség innen kapott bejáratot. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a nappali és a konyha közti kisebb méretű nyílást megnöveltük, ezáltal a nappali terét hangsúlyoztuk. A tér fő elmét képző íves kanapét megfelelő egységbe rendeztük a szintén hangsúlyos elemként megjelenő kerámiaburkolatos tv fal és biokandalló egységgel.
A konyha viszonylag nagy területet foglalt el a ház egészéből. A régi designt lecseréltük mai szín és formavilágúra. Terveztünk a meglévő konyhaszigetbe egy reggelizőpultot és egy borhűtős tárolóegységet is. Az étkezőbe átvezető nyílás túl nagynak bizonyult, ezért ezt egy szellősen áttört, férfias mintával ellátott térelválasztót terveztünk ide, mely a lakás többi részén is fellelhető. A földszinti fürdőszoba is teljesen átalakult. Az eredetileg duplazuhanyzós fürdőből lett egy szimpla zuhanyzós, egymosdós fürdő öltözködős és sminkelős sarokkal. A burkolatokban itt is megjelennek a kékes és zöldes árnyalatok a már kialakított rombusz mozaikmintával. A geometriai formákat levélmintákkal lágyítottuk. A lépcsőházi részben az eredeti orsótéri fal helyett üvegkorlátot tettünk, nívós lépcsőfokokat led fényekkel és egy design 3dfallal.
A lépcsőházból az emeleti tágas közlekedő térbe érkezünk. Az eredetileg két hálószobát összenyitottuk, hogy kialakítsunk háló – lakosztályt, ahol az ágyon felül egy fésülködő asztalos terület és egy hatalmas nagy nyitott gardrób is kényelmesen felfért.
A tetőtérben a háromszög elem lett a design fő pillére, e köré helyeztük az ágy dekor hátfalát, az álmennyezetet és az ágy alatti szőnyeget is. Színekben itt a szürke, kék és arany a meghatározó a zöld csak helyenként tűnik fel. Végezetül, de nem utolsó sorban az emeleti fürdőszoba is teljesen felfrissült és rendkívül elegáns arculatot kapott. A fürdő középpontjába egy dobogóra állított design fürdőkád került kétoldalt lámpákkal keretezve.
Összességében egy nagyon férfiasan elegáns és modern fiatalos házbelső jött létre, kellemes és élhető színekkel formákkal.
DD Interior Belsőépítészeti Stúdió
Dóró Judit - Belsőépítész, lakberendező
Telefon: +36 30 255-2479
Látványtervek és szöveg: Dóró Judit
A tervek minden egyes részletei szerzői jog védelme alatt állnak és a DD Interior Studió tulajdonát képezik!