A KrisztaArt Lakberendező stúdió tulajdonosa mesél erről a kihívásokkal teli közös munkáról: 

"Egy kedves fiatalembertől kaptam megbízást, hogy a most vásárolt lakását tervezzem meg személyes igényeire szabva. Minden munka megkezdése előtt alapos igényfelmérést végzek, melyben kiderülnek a megrendelőm napi szokásai, jövőbeni tervei, tehát minden olyan, ami befolyásoló tényező lehet. Nem csupán a jelennek tervezek, hanem hosszú távra, logikusan figyelembe véve a harmonikus egységet. A
fő helység mérete 30 négyzetméter, ide kellett megterveznem a nappalit, étkezőt és a konyhai szekciót. Mivel ez a fiatalember nagyon szeret főzni, ezért a konyha kialakítása nagyobb hangsúlyt kapott, volt még hely egy kisebb szigetnek is, ahová még két bárszék is elfért. Ablak mellé került az étkező a nappali részbe betervezett térben álló média fal pedig egyben térelválasztó szerepet is betölt. 

Anyagokat és színeket illetően a barna és a szürke meleg árnyalatiból kellett kiindulnom. Így a helység padlója sötét diófa burkolatot kapott, amely nem utolsó sorban a vizet is bírja. Bioetanol kandalló külön kérés volt, így azt a tv alatt helyeztem el. Minden munkámba szeretek egy-két kortárs elemet betervezni, ettől lesz egyedi és "divatos" egy tér. A sarokülőgarnitúra mögé betonhatású falat terveztem, hogy ne legyen a nyers beton hideg hatású, azt lágyítottam MOPA 3D fali panelekkel, ezzel is feldobva a tér stílusát.Amíg kiegészítő színnek a nappaliban a kéket használtam, úgy a hálóba meleg narancsos árnyalat a jellemző. A hálószoba 14 négyzetméter alapterületű. A falakra textil mintás tapéta került, a padló itt világos juhar szín lett a tér nagysága miatt. A bútorok sötétbarna színe és fahatású anyagok harmonikus egyvelege és eleganciája jelentősen emeli az enteriőr színvonalát. Úgy gondolom, hogy  kis lakásból is ki lehet hozni a legtöbbet ha szakember kezébe kerül. Mindig a legmagasabb színvonalon igyekszem tervezni, maximális energiát és tudást beleadva, hogy megrendelőim a legtöbbet és számukra a legjobbat kaphassák." 

KrisztaArt
www.krisztaart.hu

Telefon: +36 20 978-22-95

Irodánk címe: 6400 Kiskunhalas Székely u. 5.

Szilágyiné Szabó Krisztina lakberendező - KrisztaArt Kiskunhalas

Szilágyiné Szabó Krisztina lakberendező