Szabadidejében sokat tartózkodik Budapesten, mivel itt élnek a gyerekei és az unokái. Állandó második otthonaként használja az ingatlant, ahol rendszeresen vendégül láthatja szeretteit is. Idén tavasszal lett teljesen kész ez a kényelmes és elegáns, modern otthon. A megrendelő Halász Gabriella lakberendezőt, a hghome tulajdonosát bízta meg az ingatlan belső tereinek és berendezéseinek megtervezésével. Mivel a lakberendező munkáját már régebbről ismerte, így mindenben szabad kezet adott neki. Annyi kérése azonban volt, hogy a lakásban sok tárolóhely és egy teljes értékű, gépesített konyha kerüljön kialakításra. A tervező számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a kis alapterület ellenére egy sokfunkciós, minden kényelmi igényt kielégítő, tágasnak ható lakást hozzon létre.
Gabriella nem akart mindent mindenáron átalakítani és ennek az anyagi lehetőségek is részben gátat szabtak. Egyetlen fal módosítása azonban elengedhetetlen volt: a konyha és az előszoba funkciót egy viszonylag hosszan benyúló fal választotta el, ezt félig visszabontották, így mellvéd lett a korábban mennyezetig érő válaszfalból. Ennek egyik oldalára cipősszekrény került, a másik oldalára egy felnyíló kisasztal, amivel kiegészítették a konyhapult felületét. Ezzel a megoldással kinyitották a teret és a megmaradt falszakasznak is extra funkciókat adtak.
A másik nagy változtatás a konyhai rész megnyújtása volt a nappali felé. A megrendelő kifejezett kérése volt, hogy egy kényelmes, az eredeti építészeti tervhez képest nagyobb konyha kerüljön kialakításra. Mivel a konyhai kerámiapadló is megmaradt az eredeti vonalig, a burkolatváltást egy kerek szőnyeggel hidalták át, hogy „eltűnjön” az éles váltás a kétfajta burkolat között.
A nappaliban néhány markáns színnel (kék, arany) illetve a fa használatával megtörték a fehér és a pasztell egyeduralmát. Ugyanitt a kinyitható kanapét kifejezetten úgy választották, hogy extra alvófelületet is biztosítson. Vékony karfáival kevesebb helyet foglaljon, a mélykék színe pedig karaktert adjon a nappalinak a fehér szekrényelemeket ellenpontozva.
Az étkezőasztal is nagyobbítható, így ha vendégek érkeznek, vagy az unokák itt alszanak, viszonylag sokan elférnek kényelmesen ebben az alapvetően két személyes lakásban. A bútorok egy része az Ikeából és a Jyskből származik, például a konyha és az étkezőgarnitúra, vagy a fürdőszobai szekrények. A gardróbokat viszont a lakberendező egyedi tervek alapján asztalossal készítette. A kis lakásból sok odafigyeléssel, precíz tervezéssel és kivitelezéssel végül egy igazán élhető, praktikus, sok tárolóhellyel rendelkező lakás lett a megrendelő legnagyobb megelégedésére.
Fotók: Tamási Viktória
HGHome - Halász Gabriella lakberendező
Telefon: +36 20 466 8203
Halász Gabriella lakberendező