A TOOB gumiház
A budapesti gumiház sokak számára ismert volt, egy napon azonban tulajdonosa úgy döntött, hogy teljes arculatváltással, márkaépítéssel megváltoztatja a ház megjelenését is. Ehhez a feladathoz találta meg Kiss Miklós designer-t, aki elvállalta ezt a munkát, melyben benne foglaltatott a gumiszerviz telephelyének megtervezése és a cég teljes arculatának kialakítása. A márkanév a TOOB lett, ahol a T betű a tulajdonos nevére utal, a két O a gumikat jelképezi, míg a B egy csepp formában került kialakításra, utalva az autómosóra is, mely szintén rendelkezésre állt a telephelyen.

Az új gumiház 2009 végén épült fel, rendkívül kis költségvetésből.
Mivel a környéken mindenki csak gumiház névvel illette a szervizt (nem véletlenül, hiszen az autógumik nagy halmokban tornyosultak az udvaron), ebből a névből indult ki Kiss Miklós, aki a falak nagy részét használt autógumi újrahasznosításával készült gumilapokkal borította (ugyanazzal az anyaggal, amivel a játszótereket, sportpályákat is borítják), így utalva a tevékenységi körre és a ráragadt névre is.


Továbbfejlesztve: a Hoop bútorcsalád
A fenti projekt kapcsán került kialakításra szintén használt autógumi abroncs újrahasznosításával a Hoop bútorcsalád, mely promóciós- és design termékként készült. Használatát tekintve alkalmas lehet különböző társasági összejövetelekhez, fesztiválokra, de akár otthoni használatra is. Attól függően, hogy mivel kerül a külső része borításra, lehet kül- vagy beltéren is alkalmazni.

Hoop bútor használt autógumiból

Hoop bútor használt autógumiból

Hoop bútor használt autógumiból

A bútorcsalád elemei különböző méretű formákba rendezhetők, és egy üveglap segítségével akár asztallá is alakíthatók. Az eredetileg a Toob gumiházba szánt bútorok belsőépítészeti elemként kerültek volna a gumiszervizbe, ám a tervek végül tulajdonosváltás miatt nem kerültek befejezésre. A Hoop bútorcsalád így önálló termékké vált (nevét egyrészt a hoop-huppanni hasonlóságról, másrészt a gumiabroncs angol megfelelőjére való utalással kapta.) A Hoop bútorcsaládhoz a gumiabroncsok formája, valamint az adta az ötletet, hogy a szerviz udvarán halmozódó abroncsokat miként lehetne egyéb módon hasznosítani, újrafelhasználni. A bútoroknál megmaradtak az abroncsok eredeti formájukban, és a tervek szerint reklámhordozók lettek volna az üzletben.

A bútorcsalád olyan jól sikerült, hogy végül kikerült a Magyar Formatervezési Díj kiállításra, melyet az Iparművészeti Múzeum rendezett, sőt a Múzeum még a saját gyűjteményébe is rendelt belőle.
A bútorok gyártására több jelentkező is volt, külföldről is érdeklődtek, ám a sorozatgyártás az anyagiak hiánya miatt még várat magára.