A török Yatas Gruphoz tartozó márkának ez az első üzlete Magyarországon, míg ugyancsak a vállalatcsoport égisze alatt működő Yatas Bedding a minőségi alváskultúra nagyköveteként prémium ágymatracaival már 25 éve jelen van hazánkban. A nyitórendezvényre ellátogattak olyan prominens vendégek, mint a magyarországi török nagykövet, Gülşen Karanis Ekşioğlu; a Yatas Grup alapítója, Yavuz Altop és Budaörs város polgármestere, Wittinghoff Tamás, akik az ünnepélyes szalagátvágáson is részt vettek. Zaim Haluk, az Enza Home és Yatas Bedding Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében elmondta, az elmúlt 25 évben elismert és keresett márkává vált a Yatas Bedding, most pedig az a célja, hogy az Enza Home is meghatározó szereplője legyen a magyarországi bútorpiacnak prémium kategóriában.

Az Enza Home filozófiája

„Nálunk a tervezés során a középpontban TE állsz, célunk elvarázsolni téged, éppen ezért úgy alkotjuk meg bútorainkat, hogy azok mind az öt érzékre hassanak. Sokféle felületet és textúrát használunk annak érdekében, hogy több érzékszervet is megszólítsunk.” – mesélt munkájáról Ebru Dikmen, az Enza Home Design Team vezetője. „Figyelembe vesszük például a színek pszichológiáját, de egyre fontosabbá válnak a kézműves részletek vagy a természetes anyagok élénk színekkel és geometrikus formákkal kombinálva” - folytatta a vezető tervező.

Dorian hálószoba Enza Home

Az Enza Home kollekcióinak sokszínűségét a világ minden tájáról származó tervezőirodák ötletei adják, maximálisan kiaknázzák a multikulturalitás előnyeit. Mindezt még izgalmasabbá teszi a digitális világ egyre nagyobb térhódítása, illetve a kézzel készült részletek és mesterséges intelligencia ötvözete. A 2020-as évektől átalakult az otthon fogalma: az „intelligens tervezés” egyre nagyobb jelentőséget kap és a többfunkciós megoldások kerülnek előtérbe.

„Az egyedi vonalvezetés vonzza a tekintetet, a praktikus megoldások viszont megkönnyítik az életünket” – beszélt a bútorok előnyeiről Zaim Silya, az Enza Home Magyarország brand managere. „Bútorainkat a modern életre alkották, nem véletlen, hogy dohányzóasztalainknak vannak tároló részei vagy ággyá alakítható kanapéink, sőt USB töltővel ellátott ülőgarnitúránk is” 

Dinamizmus a bútorokban is

Magas fordulatszámon éljük a mindennapjainkat, energikusan, dinamikusan. Ez a lendület jelenik meg az Enza Home bútoraiban élénk színek, geometrikus motívumok és különleges textúrák formájában, a természet semleges tónusainak ellenpontjaként. A földszínek (meleg szürkék, szürkéskék, zöld árnyalatai és nyérc szürke) ugyanis még mindig divatosak, a természetes anyagok egyedi részletekkel pedig különlegesek és nyugodt légkört teremtenek.

A lendületességet leginkább a lekerekített formák, lágy vonalvezetés tükrözik, mint például a German Design Díjjal jutalmazott Swan kanapé. „Az egyik legizgalmasabb projektünkről van szó, hiszen széles színválasztékának és fiatalos, dinamikus kialakításának köszönhetően egy igazán sikeres bútor lett a végeredmény” – mondta el Ebru Dikmen. „Habár elsődleges szempont az emberközpontú tervezés, azért a trendek is meghatározók: az átlátszó vagy félig átlátszó anyagok amorf formákkal való kombinálása” – folytatta a dizájner csapat igazgatója, aki hozzátette, a prémium minőség egyben garancia a hosszú élettartamra is.

Riga Tv szekrény

Enza Home, bútorok modern életre tervezve!

A törökországi Yatas Grup vállalatcsoport 2010-ben hozta létre az Enza Home márkát azzal a céllal, hogy egy olyan lakberendezési márka szülessen, mely kényelmet, minőséget és modern stílust képvisel. Körülbelül 2000 féle terméket gyártanak, legyen szó hálószoba, étkező vagy nappali bútorról, kanapéról vagy ülőgarnitúráról, szőnyegről, világításról vagy egyéb kiegészítőről. A minőség és kényelem mellett nagy gondot fordítanak arra, hogy termékeik időtállók és stílusosak is legyenek. A városi stílus és az innováció szintén fókuszban van a tervezés során.

Az Enza Design Team tervezőinek kezei közül esztétikus és magas minőségű termékek kerülnek ki, figyelmük minden apró részletre kiterjed, különösen az alapanyag kiválasztására. Magas kvalitású szakemberek és világhírű tervezők munkáját dicsérik a nem mindennapi bútordarabok. Az Enza Home a megengedhető luxust képviseli, 2011 óta dolgozik együtt híres dizájnerekkel. A márka nem divatot diktál, inkább olyan trendi termékeket ajánl, melyek önkifejezésre és eredetiségre ösztönöznek.

Riga étkező

A széles termékkínálat szegmentált, hogy mindenki megtalálja a pénztárcájának leginkább megfelelőt, minél szélesebb kör igényeit elégítsék ki. Termékportfóliójának 25%-át minden évben megújítja, gyorsan és rugalmasan alkalmazkodik a piaci igényekhez, ennek megfelelően alakítja ki moduláris bútorait és alapanyagait. Változatos, széles szín- és szövetkínálattal rendelkezik, ezzel kiemelkedve versenytársai közül. Nagy hangsúlyt fektetnek az innovációra, a kortárs és városi dizájnra, a trendi vonalvezetésre, ugyanakkor mindig szem előtt tartják a megfizethető ár-érték arányt. Holisztikus megközelítést képviselnek a lakberendezésben.

Berta dohányzóasztal

Miért kedveltek, szerethetők, jól eladhatók az Enza Home bútorok?

"A márkával életérzést szeretnénk közvetíteni, azt, hogy érezze mindenki jól magát az otthonában. Bútoraink modernek, ugyanakkor időtlen stílust képviselnek, mert vonalvezetésük letisztult. A dizájnra nagyon nagy hangsúlyt fektetünk, nem véletlen, hogy 2011 óta dolgozunk együtt nemzetközileg is elismert, világhírű tervezőkkel. Minden bútorunk különleges, adunk a legapróbb részletekre is. A 21. századi, városi ember számára lényeges, hogy egy bútornak több funkciója is legyen, illetve modulokból álljon, így lehet a legkönnyebben személyre, pontosabban térre szabni. A kényelem szintén fontos, hiszen ki ne szeretne komfortos körülmények között élni. Mondanom se kell, hogy egyik legnagyobb előnyünk: prémium minőséget megfizethető áron kínálunk.

A magyarországi bemutatóteremmel kapcsolatban mik a várakozások?

Az Enza Home márka számára a Yatas Bedding töri az utat, hiszen ez a márka már 25 éve a hazai piac meghatározó szereplője. A név hallatán ugyanis az embereknek a felsőkategóriás, minőségi termékek jutnak az eszükbe. A matracpiacon tehát az elsők között szerepelünk prémium kategóriában. Szeretnénk, ha a bútorpiacon is hasonló sikereket érne el az Enza Home. Erre minden esélye megvan, mi pedig maximálisan támogatni fogjuk a török központból."

A természet formái ihlette kollekciók - Ebru Dikmen, az Enza Home Design Team vezető tervezője

"A Visions kollekciók megtervezése mindig izgalmas feladat, hiszen világhírű dizájnerekkel dolgoznak együtt. Melyik projektjüket emelné ki, ami igazán különlegesnek számít?
A Swan kanapé kollekció Riga TV szekrénysorral és dohányzóasztal, illetve a Seoul ülőgarnitúra Lome fotellel, Havana dohányzóasztallal. A Swan esetében egy dinamikus és merész vonalvezetésű kanapét álmodtunk meg, melyre a szakma is felfigyelt, hiszen 2023-ban German Design Award díjjal jutalmazták. A nappaliban tökéletes kiegészítője a Swan kanapénak a Riga TV szekrénysor és dohányzóasztal, harmonikus egészet alkotnak együtt.

Az ívelt kanapék nagyon népszerűek. Minek köszönhető, hogy ez a dizájn trenddé vált?

A biophilikus design valóban trend manapság, népszerűségét pedig annak köszönheti, hogy mi, emberek szeretünk a természethez kapcsolódni. Azzal, hogy a természetben fellelhető organikus formákat behozzuk az otthonunkba, mintegy a természet részévé is válunk. Ez pedig jótékony hatással van testünkre és lelkünkre egyaránt. Ezek a formák ugyanis áramlást, mozgást és egyensúlyt kölcsönöznek a belső tereknek.

Maison kanapé

Miért éppen Budaörsön nyitották meg az első Enza Home bemutatótermet?

"Ideális a környezet több szempontból is egy prémium bútormárka számára. Nem véletlen, hogy számtalan vállalkozás választotta Budaörs bevásárlóközpontoknak kialakított részét üzlethelyiségül. Jól megközelíthető, hiszen az autópálya szomszédságában vagyunk, körbevesz minket több lakberendezési üzlet is, így egy helyen hihetetlenül színes a termékkínálat. A Yatas Grup vállalatcsoport részéről elvárás, hogy az Enza Home üzleteknek tágasnak kell lenniük, hogy ízlésesen be tudjuk mutatni bútorainkat, ne legyen túlzsúfolt. Itt találtuk meg azt az üzlethelyiséget, ami minden igényünknek megfelelt."

Swan kanapé

Tervezésük során az ember áll a középpontban, az igényeinkhez, városi életformánkhoz alakítják őket, mondhatnánk azt is, hogy az Enza Home bútorokat ránk szabják. Természetesen a trendek is fontosak, de ami még ennél is lényegesebb, hogy egy életérzést közvetítünk. Célunk az, hogy aki betér hozzánk, az érezze itt jól magát, gyönyörködjön a harmonikusan kialakított terekben, pihenjen meg nálunk, kortyoljon el egy finom teát vagy kávét. A rohanó világban mi szeretnénk lenni a béke szigete, egy nyugodt zug, ahol stílusos környezetben inspirálódhat, tervezheti meg kényelmes otthonát.

ENZA HOME - Budaörs

További információ: www.enzahome.hu
Facebook: Enza Home Magyarország
Instagram: enzahomemagyarorszag
TikTok: enzahome.hu

logo

A fotókat készítette: Gillich Sólyom

Enza Home Budaörs