Az eredeti elrendezés nem felelt meg az elképzelésüknek. Számomra a lakberendezői munka kedvenc kiindulási állapota pont ez.
Földszint
A kétszintes ház kialakításában az alábbi szempontokat kellett figyelembe vennem. A 74 m2-es földszinten az előszobában sok tároló, és gardrób kell. A nappali - konyha - étkező egy térben legyen ugyan, de kuckós- és egy minibár is kapjon helyet benne. Legyen egy különálló dolgozószoba, és egy kamra, valamint a mellékhelyiségben bidé is legyen.
Az eredeti alaprajzon jól látható, hogy az étkező-konyha közel 36 m2-ével szemben a nappali csak 17 m2-es volt! Az előszobából kivettem a WC-t, és cakkos fal kialakításával nyertem teret a nappali részére, az előszoba felől pedig a beugrókat bebútoroztam: fogas és a cipősszekrény került oda. Az előszoba felé 3 db ablak került, ezt két falfülke egészíti ki, ami a lépcső látványát takarja a nappali felől.
Emelet
A 66 m2-es emelet átalakításakor a következőkre kellett figyelnem: legyen külön gardróbszoba, kell egy háló és egy vendégszoba, külön álló WC bidével, háztartási helyiség, na és még egy kétszemélyes szauna. A fürdőszobába kényelmes fürdőkádat, és zuhanyt kértek. Itt is szempont volt a sok-sok tároló hely kialakítása. Két vázlatot dolgoztam ki, apróbb módosításokkal az első vázlatot fogadták el. Jöhettek a nagyon fontos műszaki tervek!
Nagyon tudatos tervezés volt, mivel már az előző lakásukat is én rendeztem be, ismertem az igényeiket. A 3D látványterveknek köszönhetően már a válaszfalak felhúzása előtt kitaláltuk a bútorozást, ehhez igazítottam a világítási tervet, a gépészeti kiállásokat. A közösen kiválasztott burkolólapok alapján burkolási tervet készítettem. Arra törekedtünk, hogy anyagilag is elérhető megoldásokat alkalmazzunk.
Pár bútort áthoztak előző lakásukból ezekhez ilyenkor idővel érzelmi szálak is kötik az embert: étkezőasztalt székekkel, az emeleten két komódot illetve egy antik faliórát. Ez volt a kiindulás, így lett a bútorok döntő része fehérített tölgy. A nappaliban helyenként dió színnel törtük meg, de még így a maradtunk a pasztell tartományban. A konyhabútor semleges hatású a kiválasztott homoksárga ajtófrontnak köszönhetően. Alapvetően világos, szellős, tiszta hatásra törekedtünk. Hosszas egyeztetés eredménye lett az egyedi bútorok megformálása, kiosztása - hiszen mindennek pontosan megterveztük a helyét. A fotózáskor azt mondták, hogy első perctől fogva otthon érzik itt magukat, hiszen ez a ház az ő személyiségüket tükrözi, és minden igényüket kiszolgálja.
Tervező: Sz. Wargha Andrea - Fotók: Wargha Balázs
Sz. Wargha Andrea
Lakberendező
Elérhetőség | Mobil: (+36) 30 400 2862 |
www.szawa.hu