A tervezés során arra törekedtünk, hogy a 19. század derekán épített ház lakótereit összhangba állítsuk a mai kor igényeivel.
A lakásra a könnyedség, a frissesség, és a nyugalmat árasztó letisztultság jellemző. Ebben a régi épületben megannyi patinás részlet megmaradt. A legtöbb ajtót és ablakot meg tudtuk menteni, ahol pedig szükséges volt, ott az eredetivel megegyező kinézetűt gyártattunk. Sajnos a padlón is
meglátszódott az idő, így azt chevron mintájú fa parkettára cseréltük. A nagy belmagasságnak és a fehér falaknak köszönhetően az egész lakás nagyon tágas, de mi egy kicsit még ezt is fokoztuk. Így valósult meg a lakás talán egyik legizgalmasabb részlete a tükrös konyhaszekrény, melynek minden oldala más-más funkciót tölt be.
A konyhában a hűtőt, a sütőt és a mikrót rejti, az előszobában magát az előszobaszekrényt, az étkező felől nézve pedig a tárolókat takarja. Igazi illúzió, ami képviseli hitvallásunkat is: aki ide belép, rögtön elámul. Az alsó konyhaszekrény friss világoskék árnyalatát egy markáns fekete kő munkapult ellensúlyozza. A felső szekrényt alkotó fém váz és az üveg önmagukban is hangsúlyos anyagok, de fehérre festve, hihetetlenül légiesnek hatnak. Az étkezőben igazi színbombát élesítettünk: a zöldeskék pad egyedi tervezésű pad, és Vica öröksége, a fémvázas, Bauhaus jellegű piros bársonyszékek pedig felrázzák a klasszikus teret.
Az étkezőből nyílik a nappali, amelybe egy “könyvkapun” át jutunk. A nappalira is jellemző pihentető letisztultságot a mennyezeten lévő stukkó díszítettsége és egy különleges csehszlovák komód töri meg. A nappali egyik részén található Tamás birodalma, a dolgozó- és vendégszoba, amely később gyerekszobává is átalakítható. A nappali ellenkező oldalán, a hálóban a legnagyobb hangsúlyt az egyedi tervezésű tapéta kapta. Összenyitva a tereket, a fal drámai díszítő hátteret ad a nappalinak.
A hálószobában elsődleges célunk az volt, hogy mindent elrejtsünk, így gyakorlatilag a franciaágy és a kubust idéző éjjeliszekrény maradt csak szem előtt. A ruhák egy walk-in gardróbban kerültek elhelyezésre. Ezen a helyiségen keresztül jutunk el a fürdőszobába. A fürdőben padlófűtéssel kiegészülő
ipari öntöttbeton padlót állítottuk kontrasztba márványhatású greslap burkolattal, ami a króm színű csaptelepekkel és radiátorral kivételes összhangot alkot.
Tervező: Hannus Tamás, Sátori Edit
Fotók: Gosztom Gergő
Stylist kiegészítők: Hephaistos, ZARA HOME