Galériás 38 nm-es kis lakás helytakarékos ötletekkel
Egy 38 nm-es kis lakásban, szerencsés esetben még felfelé tudunk terjeszkedni és egy galériával növelni a rendelkezésre álló felületet.
45 nm-es Erzsébet körúti lakás sárgával és feketével
Múlt héten ismerhettétek meg ennek a 80 nm-es kettéválasztott lakásnak az egyik, 35 nm-es változatát. Nézzük most meg, hogy milyen lett a sárga-fekete kontraszttal megálmodott 45 nm-es változat!
Fokvárosi álomotthon a SAOTA igényességével
Afrika legdélibb csücskén, Fokvárosban találjuk ezt a csodás házat, amit a SAOTA kiváló ízlésű építészcsapata alkotott.
A kék és a világosbarna egysége egy 35 nm-es eladásra átalakított lakásban
A TimeLessDesign megbízói befektetési céllal vettek egy 80 nm-es lakást, melyet kettéosztottak, ebből lett egy 35 és 45 nm-es. Cikkünkben a 35 nm-es változatot tekinthetik meg.
69 nm-es flegma legénylakás a Nyugatinál
Rettenetes állapotban kapták meg ezt a lakást. Nem a fizikai állapota, hanem a kihagyott lehetőségek voltak rettenetesek. Nézzétek meg Bonta Gáspár építész tervei alapján átalakított 69 nm-es lakást!
Nyaraló Mallorca szigetén modern mediterrán lakberendezéssel
Kőház Mallorca szigetén világos napfényes terekkel, pálmafás kerttel ahová még egy hűsítő medence is beépítésre került.
Modern villa rusztikus jegyekkel, átlagon felüli kilátással
Ez a kaliforniai villa az óceán partján épült fel egy szikla oldalában. Az épület egy csodálatos vidék két legszebb részét, a homokos partvonalat és a csodálatosan kék égboltot külső arculatával köti össze.
38 nm-es kiadásra előkészített budapesti lakás loft stílusban
A megbízók befektetési céllal vásároltak egy 66 m2-es budapesti lakást amelyet a TimeLessDesign tervezői kettéosztottak egy 28, és 38 nm-es minilakásra. Cikkünkben most a 38 nm-es loft változatot tekinthetik meg.
Letisztult és ötletes - Világos minilakás natúr színekben
Ennél a kis alapterületű lakásnál a fehér alapszín mellett a natúr fa tónusai, a szürkés cementlapok, a modern bútorok a design lámpák és az átgondolt megoldások uralkodnak.
Loft lakás nagy terekkel és nem mindennapi lakberendezési megoldásokkal
Régi gyárépületekből kialakított lakásoknál a nagy terek adottak. Ebben a lakásban a Martin Architects tervezői a konyhabútorba egy kandallót építettek.
Kiadásra szánt 28 m2-es felújított lakás látványos faldekorációval
TimeLessDesign lakberendezői Sinkovics Viktória és Kálmán Szilvia egy két részre osztott lakás kisebbik, 28 m2-es részét alakították ki bérelhető otthonos lakhellyé.
Egy nagyszerű könnyűszerkezetes ház profi lakberendezéssel
Ez a kétszintes faház Massachusetts államban található. A fával gazdagon burkolt belső terek szellősek, nyitottak, egymásba kapcsolódóak. Minden falszakasz a természet felé nyitott.
Látványos egyszobás minilakás egyedülállóknak
A minilakások falai jelentősen leszűkítik a lehetőségeket, ám egyedülállók számára tökéletes hely. Ebben az jó kis lakásban a nappali a konyhával és a hálószobával is kapcsolatban áll.
55 m2-es zöldövezeti stúdiólakás a Belvilág Lakberendezéstől
Kiss Viki lakberendező a Belvilág Lakberendezés vezetője 55 m2-en alakított ki nyitott világos, igazán praktikus és szerethető tereket.
Modern otthon sok beltéri növénnyel
Sokkal otthonosabb lesz egy tér ha természetes buja növényekkel töltjük meg. Ebben a lakásban a nagyobb falfelületek köré kerültek viszonylag magas növények, ami egyedi megvilágítást is kaptak.
45 m2-es kis lakás diszkréten szeparált hálóval, dinamikus falszínekkel
Egy kis lakás berendezése nem egyszerű feladat, főleg akkor, ha nincs külön hálószoba és mindössze a fürdőszoba különül el az egyetlen nagy tértől.
Modern lakberendezés sok tömörfával, dekoratív gyerekszobával modern fürdőkkel
Modern otthon látványterve, ahol a természetes faburkolatok, bútorok, tetőgerendák nyugodt, otthonos légkört teremtenek. Külön érdekesség a gyerekszobák és a hálószoba nagy mintás mozgalmas tapétája.
Mallorcai mediterrán villa
Ez a mutatós villa a Puerto de Andratx dombjain található a napfényes Mallorca szigetén. A mediterrán a modern és a klasszikus lakberendezés jegyeinek finom elegyét egyaránt felfedezhetjük.
Ausztrál családi ház szép kerttel, fedett terasszal, akváriummal
A látványos külső homlokzat igényes belső tereket sejtet. A nagy, egymásba érő terek szellős elrendezése a teraszkapcsolatra épül, a szabadban eltöltött időre.
Természetes színeket kapott a csepeli családi ház nappalija és konyhája
Már több mint egy éve annak, hogy egy kisbabát váró fiatal pár megkeresett, hogy szeretnék a segítségemet kérni épülő házuk közösségi terének kialakításához.